Ugrás a tartalomra
x

Kormányzati pénzből valósult meg Kövér László rémálma

Szexuálisan túlfűtött LMBTQ-buli volt az idei MTV EMA, amit ismét Budapesten tartottak, miután a tavalyi esemény a Covid miatt csak virtuálisan volt megtartva. A kormány provokációtól tartott, a show fellépői pedig tényleg mindent megtettek, hogy a nemzetközi sajtó attól legyen hangos, hogy Magyarországon milyen az LMBTQ-közösség helyzete.

Most hagyjuk azt, hogy pontosan mi értelme és létjogosultsága van manapság egy MTV-s díjátadónak, hiszen ezt már tavaly kiveséztük, amikor a budapesti MTV EMA (ez a zenecsatorna európai díjátadója) végül a koronavírus-járvány miatt digitális térbe kényszerült, és Palvin Barbi vezetésével, illetve a tök üres Széchenyi fürdőben tartott David Guetta-performansszal zajlott le viszonylag csöndben. Idén már a Covid sem tudta megállítani a show-t, amit a 2020-as kényszermegoldás miatt fizikailag is Budapesten tartottak meg. A 2020-as show-t maga az állami Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) jelentette be nagy dérrel-dúrral, az az MTÜ, amely az elmúlt időszakban több olyan nagyszabású állami rendezvénysorozatot indított el, mint például a nem túl kellemes szájízt hagyó és gyanús körülmények között lebonyolított raktárkoncertek vagy az ellenzéki vezetésű településeknek nem járó hacacáré roadshow.

Ezekhez képest az MTV EMA egy nagy nemzetközi produkció, amivel nyilván az lehetett a cél, hogy Budapestet turisztikailag izgalmas helyszínné tegye az MTV műsorát nézők körében. Ehelyett azonban a kormány már az esemény előtt arra panaszkodott, hogy ide bizony az LMBTQ-propaganda jön provokálni. Magyarul: a kormány szervezett magának egy nemzetközi rendezvényt, ahol aztán a fellépőkkel magát provokálja. És tényleg ez történt.

"Könnyen lehet, hogy az MTV budapesti díjátadóját a kormány elleni provokációra használják fel"

– ezt maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozta három nappal az esemény előtt, amelynek fő attrakciója, a díjátadó teljesen véletlenül egy napra esett a Fidesz 29. kongresszusával. Gulyás ezt nem véletlenül mondta, az MTV már októberben bejelentette, hogy az idei gála az LMBTQ-ellenes intézkedések ellen fog kiállni, ha már egy olyan országban tartják a rendezvényt, amelynek kormánya éppen ezt a közösséget próbálja összemosni a pedofilokkal, vagy éppen politikai tőkét akar kovácsolni a velük való hergeléssel. A műsor LMBTQ-ügyekkel kapcsolatos társadalmi díjazottjainak egyike például a Budapest Pride egyik szervezője lett. Varga Judit igazságügyi miniszter még a vasárnapi show előtt pár órával is arról beszélt a Fidesz-kongresszuson, hogy „igazunk lesz abban is, hogy az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél”. Hát, a Fidesz olyannyira megállította a meleglobbit, hogy napokra lezárta miatta fél Budapestet, és odaadta nekik a Papp László Sportarénát.

Arra valószínűleg soha az életben nem fogunk választ kapni, hogy az elmúlt időszakban LMBTQ-ellenes retorikára váltó magyar kormány pontosan milyen megfontolásból döntött amellett, hogy Budapest rendezze meg az MTV EMA-t, pláne azután, hogy több évnek és több százmillió magyar adóforintnak kellett elégnie ahhoz, hogy a közmédiánál észrevegyék: az Eurovíziós Dalfesztivál sem feltétlenül a fehér, keresztény kelet-közép-európai családmodell és szexuális identitás népszerűsítéséről szól. Szóval sikerült a bravúr az MTÜ-nek, és elintézte, hogy a nemzetközi popzenei közösség hazai pályán menjen szembe mindennel, amit a kormány vagy követői mostanság képviseltek, legyen szó ledarált mesekönyvektől a megtaposott szivárványos zászlókon át az óvodákba betörő militáns transzneműekig. Olyannyira, hogy a műsort felvezető országimázs-videókban a közismerten meleg Steiner Kristóf mutatja be a legszebb helyeket, a díjátadó fő fellépője pedig az a Kim Petras énekesnő, aki 14 évesen esett át nemátalakító műtéten, ami miatt a „világ legfiatalabb transznemű popsztárjaként” tartották számon sokáig.

Kim Petras

Azt, hogy az MTÜ, vagyis a magyar adófizetők pontosan mennyit költöttek erre, valószínűleg sosem fogjuk megtudni, annak ellenére sem, hogy az ügynökségnek elvileg törvényi kötelessége lenne ezt közérdekű információvá tenni. A 2020-as virtuális MTV EMA-ről például a Média1 idén februárban írta meg, hogy az MTÜ már 106 napja, vagyis a maximális 90 napnál jóval régebb óta nem hajlandó kiadni az MTV-vel kötött szerződést, és ebben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) sem hajlandó segíteni. Azóta eltelt még hét hónap, és továbbra sem tudhatjuk, mennyibe került ez az egész tavaly az adófizetőknek. Na de beszéljünk egy kicsit magáról az eseményről is.

Ami rögtön feltűnt a helyszínen, hogy mennyire elképesztően profi és gördülékeny, ahogy egy ilyen méretű külföldi produkciót lemenedzselnek az arénában. A mellettem ülő kereskedelmi tévés kollégával gyakorlatilag végigámuldoztuk, hogy mennyire patent módon tud működni egy kétórás, iszonyatosan látványos show, ahol van petárda, lángok, esőgép, és még egy komplett kocsit is betoltak a színpadra.

Nyilván húzhatja az ember a száját az ilyen gálák miatt, de arról feltétlenül érdemes szólni, hogy maga a színpadtechnika és a látványelemek lebonyolítása mennyire fantasztikusan működött. Az meg különösen mókás volt, hogy a VIP-ben összegyűlt, nagyon fess, középkorú magyar vállalkozók mennyire benézték az esti programot az asszonnyal, mert folyamatosan magyar férfiakat hallottam magyarázkodni mindenhol, ahogy próbálták feldolgozni, hogy elsétált mellettük egy 190 centis férfi, aki nőnek volt öltözve.

Ami szintén feltűnt, hogy mennyire nem a zenéről szólt ez az egész. Igen, voltak zenei betétek, Ed Sheeran kétszer is felállt a színpadra, de istenigazából sosem arra figyeltem, kitől milyen zene szól, hanem hogy azt milyen csomagolásba rejtették. A show-t vezető Saweetie folyamatosan az LMBTQ-közösség mellett állt ki a beszédeiben, az olasz Maneskin zenekar frontembere harisnyatartóban és bőrtangában vonaglott a basszerosa előtt, az irtózatosan népszerű Yungblud lesmárolta a férfi gitárosát a produkciójuk végén, a korábban említett Kim Petras előadása pedig tényleg olyan volt, mint Kövér László rémálma.

Ed Sheeran

Yungblud

A transznemű énekesnő két új dalt is bemutatott az eseményen, ráadásul nem is akárhogyan. Egy hatalmas kókuszon befordulva, a metálturult húzó izmos férfiakra hajazó táncosokkal körbevéve énekelt arról, mennyire szeretné, ha a kedves hallgató a szájába venné a kókuszait, majd utána rátért a Hit It From the Back című számára, ami még egyértelműbb utalás a szexre. Persze ha a szöveg nem lett volna elég egyértelmű, az egy tucat férfi táncos azzá tette: egy hatalmas kötelet húztak a lábuk között, miközben a dalra vonaglottak. A koncertek között pedig átadták az MTV EMA díját a Budapest Pride szervezőjének, Radványi Viktóriának, aki óriási tapsot kapott azután, hogy megköszönte barátnőjének a díjat, majd arra buzdított mindenkit, hogy menjen el szavazni.

Az esemény arra feltétlenül jó volt, hogy a nemzetközi sajtó figyelmét felhívja a magyarországi LMBTQ-ellenes kormányzati hangokra, szóval valamilyen módon az MTÜ mégiscsak jól betalált az MTV EMA-jel. A Varietytől a Paper Magazine-on át Reutersig minden számottevő médiafelület kontextusba helyezi beszámolójában az MTV EMA-t, és mindenhol leírják, hogy az esemény a magyar kormány LMBTQ-ellenes politikájára reflektált, aminél rosszabb turisztikai imázskampányt nehéz elképzelni, ha csak az MTÜ nem közel-keleti vagy dagesztáni turistákat próbál bevonzani az országba.

www.telex.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux