Ugrás a tartalomra
x

Lakner Zoltán: jó húzás volt Brüsszelben Szájer József ereszénél emlékeztetni a választókat

A Fidesz számára rendkívül kellemetlen ügy volt Szájer József ereszen menekülős esete, ezért folyamatosan tájékoztatni kell a választóközönséget erről – mondta Lakner Zoltán politológus, a Jelen főszerkesztője, a KlikkFM Politikai Nagyító műsorában. Hozzátette, nem azt kell megtanulni a Fidesztől, hogy milyen hangnemben beszél, hanem azt, hogy ha van egy témája, ami bevált, ami egyszer már hatott a választókra, akkor azt nem szabad elengedni, ismételni kell, akár éveken keresztül.
A Szájer ügy azért volt fontos, mert a rendkívüli képmutatásra hívta fel a figyelmet, ami a Fidesz politikáját általában jellemzi – elemezte a politológus. „A Fidesz homofób kampányát is ez jellemzi. Rengeteg ellentétpár kibontható, amit a Fidesz képvisel, és amit valóban tesz ennek az ügynek a kapcsán. Ilyen értelemben az, hogy Márki-Zay Péter brüsszeli látogatásán a szimbolikus helyre ellátogatott, egy jó húzás volt. Számomra sokkal rokonszenvesebb annál, mint mikor Orbán Gáspárt emlegeti. Szájer József egy európai parlamenti képviselőként viselkedett úgy, ahogyan viselkedett és a magyar politikában befolyásos szereplőként járult hozzá például a jelenlegi alaptörvényrendszer létrehozásához. Az ő közszereplői felelőssége egyértelmű és erre a kontrasztra érdemes egyre gyakrabban felhívni a figyelmet, akkor is, ha Szájer József közben visszavonult.”

Lakner Zoltán vitatkozik azzal a nézettel, hogy Orbán fiának emlegetése után leállt a kormány homofób hadjárata. „Ezen a héten döntött úgy a parlament, hogy lehet népszavazást tartani a választás napján, korábban erre nem volt mód. Meglesz a homofób népszavazás, pontosan most készülnek fel arra, hogy ezt a kampányt magasabb fokozatba kapcsolják. Egyáltalán nem látom annak a jelét, hogy megijedtek volna és elment volna a kedvük.”

Lakner Zoltán szerint az Orbán-rendszer Európában elhíresült, jobban odafigyelnek, ebből adódóan az ellenfeleire is nagyobb figyelem vetül és olyannal még a hazai ellenzék sem tudott előállni, akit egy előválasztáson a választópolgárok bíztak meg arra, hogy vezesse őket.

„Mivel Márki-Zay Péter mögött a teljes ellenzéki paletta ott áll, ebből következően, valamennyi pártcsalád az Európai Parlamentben érzett kapcsolódási pontot. Ennek a pikantériája az Európai Néppárt, ahonnan az idén zárták ki a Fideszt. Ez fel is szorozta az ottani fogadtatásának jelentőségét.”

„Ami még fontos, hogy a nemzetközi sajtó számára mindig érdekes egy rendszeren kívülről érkező politikus. Ha európai színtéren nézzük, egy kisvárosi polgármester egyszerre egy ország ellenzékének vezetőjévé válik, úgy, hogy pártjelölteket győz le egy előválasztáson, és az, hogy keményeket mond – ez önmagában egy figyelemmágnes.”

A nemzetközi sajtótájékoztatón ugyanazt mondta el, mint amiről itthon is beszél, csak választékos angolsággal tette ezt – hívta fel a figyelmet a politológus. „Ebből adódóan könnyen kapcsolatot talál más újságírókkal, imponál a sajtónak, ha egy vezető az ő nyelvükön képes beszélni. Emellett nagyon fontos, hogy bonyolultnak tűnő összefüggéseket világosan el tud magyarázni, a korrupcióról, a magyar jogállamiságról.”

www.hirklikk.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux