Ugrás a tartalomra
x

Itt érdemes transzneműként bankolni

Több bank is nyitott arra, hogy a nem jogi elismerése előtt álló transznemű személyeknek olyan bankkártyát állítson ki, amelyen az ügyfél okmányaiban szereplő utóneve nincs feltüntetve.

A 33. § 2020 májusi elfogadása óta a transznemű és interszex embereknek nincs lehetőségük rá, hogy nemüket és nevüket hivatalos irataikban megváltoztassák, így számukra a bankkártyás fizetés is nehézségekbe ütközhet. Többen számoltak be arról, hogy bankkártya eltulajdonításával vádolták meg őket, mivel kártyájukon olyan név szerepelt, ami nem felelt meg megjelenésüknek.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy egy közjegyzői okirat segítheti a transzneműeket a mindennapi ügyeik intézése során, most pedig a bankokat kérdeztük arról, milyen megoldással tudják az érintettek elkerülni a bankkártyahasználat során esetlegesen fellépő kellemetlen helyzeteket.

A kérdéssel kapcsolatban a bankok felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank megerősítette, hogy a kártyaszolgáltatók és a pénzintézetek a hazai pénzforgalmi és egyéb jogszabályok, valamint a területet szabályozó európai uniós jogszabályok keretein belül szabadon határozhatják meg a bankkártya adattartalmát. 

A gyakorlati kérdések tisztázása érdekében megkerestünk kilenc nagy hazai pénzintézetet, és arról kértük tájékoztatásukat, hogy náluk van-e lehetőség arra, hogy a bankkártyán nem a kártyabirtokos okmányaiban szereplő teljes neve, hanem utónevének kezdőbetűi vagy egy, választott utónév szerepeljen. Míg valamennyi bank úgy nyilatkozott, hogy arra nincs lehetőség, hogy a bankkártyán szereplő név eltérjen a bankkártya birtokosának hivatalos okmányaiban szereplő nevétől, azt azonban több bank is megerősítette, hogy az ügyfél kérésére kibocsátanak olyan bankkártyát, amelyen valamilyen formában rövidített név kerül feltüntetésre. Ezáltal a jogosult továbbra is beazonosítható marad, azonban nem kell a bankkártyán egy olyan utónevet feltüntetni, amellyel birtokosa nem azonosul és/vagy amely nem tükrözi megjelenését.

A következő bankok mutatkoztak nyitottnak arra, hogy a kártyabirtokos kérésére a neve rövidítve kerüljön feltüntetésre a bankkártyán: Budapest Bank, Raiffeisen Bank, Unicredit Bank. (A listát a hivatalos válaszok és tapasztalatok alapján folyamatosan frissítjük.)

A lehetőség természetesen nem csak transznemű személyek számára áll fenn, azzal bárki élhet, amennyiben bankkártya igényléskor külön jelzi, hogy utónevét rövidítve kívánja a bankkártyán feltüntetni.

Sikerült elintézned, hogy a bankkártyádon az általad választott név vagy valamilyen rövidítés szerepeljen? A fenti bankok mégsem biztosították számodra ezt a lehetőséget? Számolj be tapasztalataidről a jogsegely@hatter.hu címen!

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux