Ugrás a tartalomra
x

Magyarországra érkezik Ed Sheeran, hogy kiálljon Orbánék embertelensége ellen

Megszólalt az énekes a gyerekkorával kapcsolatosan.

Az MTV közleménye szerint öt újabb fellépővel bővült a november 15-ei EMA-gála résztvevőinek száma.
A fellépők között az Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a YUNGBLUD, a Gri és a girl in red is jelen lesz. Korábban már bejelentették a Maluma, a Maneskin és Kim Petras, illetve a One Republic fellépését.

Az MTV a zenei díjátadót a magyar melegellenes törvény elleni tiltakozásul szervezi meg Budapesten.
Ed Sheeran a meleg közösség iránt érzett szolidaritása miatt is részt vesz a rendezvényen,
aki egy holland podcastben arról vallott, régebben bizonytalan volt a nemi irányultságával kapcsolatban.
Az énekes azt mondta, gyerekkorában melegnek hitte magát, mert nem igazán volt féras oldala, feminin azonban annál inkább. Az énekes heteroszexuálisként is szereti a musicaleket, és egyenesen rajong Britney Spearsért. Azt mondta, a férfias oldala megáll a sörivásnál és a foci nézésénél.
Az MTV EMA november 15-én este kilenckor kezdődik, és a magyar pedofilellenes törvény miatt ugyan 10 óra előtt nem kerülhetne adásba a meleg közösséggel kapcsolatos tartalom,a kormány nem zavarhatja meg az élőben közvetített rendezvényt, amelynek során a hangsúly a nemi kisebbségeken lesz.

www.nyugatifeny.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux