Ugrás a tartalomra
x

Gay Halloween

Tudjuk, most többen esetleg felháborodnak, hogy itthon nincs halloween, csak mindenszentek. Pedig a két ünnep sokban eltér egymástól.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep október 31. éjszakáján (ami a Mindenszentek katolikus ünnep előtti este), amit elsősorban az angolszász országokban tartanak. Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból, akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is.

A kelták hite szerint október 31-én este a holtak szellemei visszatérnek és mivel beköltözhetnek az élőkbe, félelmükben beöltöztek különféle álcázó maskarákba, mert ezzel akarták becsapni és összezavarni a holtak szellemeit. Amerikában az 1900-as évek elejétől vált egyre népszerűbbé, majd a legkedveltebbé halloween ünnepe, az ünnepi fesztiválokon szörnyek, boszorkányok, földönkívüliek, kalózok, rajzfilmek és mesék szereplői, állatok és hírességek maszkjait viselő jelmezesek jelennek meg.

A halloweenhez kapcsolódó szokások eljutottak Magyarországra is, a bulizós és játékos hangulatú harsány szokásokkal és a vicsorító vagy vigyorgó, de rendszerint világító töklámpás szimbólumával, amely jellegzetes kellékként az ír népszokás faragott karórépájából az évszázadokig tartó változások során a mai napig megmaradt.

Az évnek ebben az időszakában (halottak hete) több más ünnep is van.

- Október 31. a kelta, római és sajátos ír-keresztény gyökerekkel rendelkező halloween. Ugyanezen a napon van samhain is, amikor a kelta-óév véget ér, és a kelta újév elkezdődik. A neopogányok a samhain szertartásait részesítik előnyben.
- A katolikus mindenszentek (Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja november 1-én.
- A mindszentet követő halottak napja (Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) katolikus ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért november 2-án.

Az egymást követő halloween, mindenszentek és halottak napja ünnepek a hozzájuk kapcsolódó kulturális és vallási különbségek, népszokások közötti összefüggések és keveredések miatt gyakran keltenek kulturális feszültséget a közvéleményben.

A töklámpás legendája

A tök kifaragását a Brit-szigetekről származtatják. A lámpások többféle célt szolgáltak. Egyrészt, hogy Samhain éjszakáján megvilágítsák az utat, másrészt hogy szellemeket és egyéb alvilági lényeket szimbolizáljanak, illetve hogy megvédjék azoktól az embereket és otthonaikat. Néha ablakpárkányokra is helyezték őket, hogy ezeket a lényeket távol tartsák otthonaiktól. Mára már szinte világszerte elterjedt a halloween ünneplése, kezdve a gyerekek által nagyon kedvelt jelmezes "Csokit vagy csalunk" túrától, a felnőtteknek szánt bulikig.

Számos helyen tartanak kimondottan melegeknek szervezett jelmezes bulikat, neves szórakozóhelyeken.

Puerto Vallarta 

Az Industry Night Club-ban három napon keresztül tart a buli halloweenkor, számos DJ közreműködésével. 

Sydney

A Halloween Whores a legnagyobb meleg Halloween party Sydneyben. 3 táncparketten tart a buli, jelmezversennyel, neves DJ- k részvételével.

De határokon belül is találhatók bulik szerte az országban.

Alterego Klub

Október 26-án mindkét tánctéren forró hangulatú bulit tartanak, az Alterego társulata fergeteges Halloween-i Showal  is készül számotokra. Az értékelhető teljes jelmezben érkezőknek a belépés ingyenes.

Toldi Klub

Október 30-án 23:00-tól  Hello Halloween - The queer pop party lesz. Védettségi igazolvány szükséges!

Offkultur 

Az olasz DJ Manuel Coby műsorával, dragshow-val, nemzetközi táncosokkal, és persze szexi srácokkal várnak mindenkit egy fergeteges bulira. Az after party a Magnum szaunában vár mindenkit. Belépéshez védettségi igazolványt kérnek.

A vidék sem marad ki a sorból, Debrecenben is bulizhattok halloween estéjén:

Alternatív Közösségek Egyesülete

Programok:

- Jelmezverseny (nincs tematika!)
- Dragshow
- Sütiverseny
- Tökfaragás
- Karaoke
- Gyilkosos játék
- Drámás játékok
- Kreatív standok

Tervezett menetrend :
18:00 Kapunyitás
18:30 Tök faragás és karaoke/lipsing
20:00 Jelmezverseny
20:30 Dragshow
21:00 Gyilkosos Játék
22:00 Zárás

Szintén védettségi igazolvánnyal látogatható.

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux