Ugrás a tartalomra
x

Bayer Zsolt névsorolvasást tartott, melyik kormánytag miért nem lehet meleg

"Egy dolgot szögezzünk le. Ez az alak ez tényleg egy rothadt lelkű gátlástalan szemétláda. Ez az alapmondatunk. Aki ilyen kijelentéseket mer tenni, az egy rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény. Ez a Márki-Zay."

Erről beszélt a Hír Tv-n Bayer Zsolt, mielőtt tételesen cáfolni kezdte az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének egyik erős állítását, miszerint a fél kormány meleg, szúrta ki a 444.hu. Bayer levezette, hogy a kormány 15 főből áll, Orbán azonnal ki is vette a melegek köréből, róla még Márki-Zay sem gondolhatja, hogy meleg, valamint a három női kormánytagot sem vette bele a kalapba, mert hozzátette volna, hogy ők leszbikusak. Így maradt 11 fő, rájuk viszont már egyesével beszélt.

És akkor jöjjön, Bayer szerint ki miért nem meleg:

- Semjén Zsolt 1977 óta a barátja, 1979-ben osztálytársukkal jött össze, aki azóta a felesége, van nekik sok-sok gyerekük. Hetente összejárnak, eddig nem adta jelét, hogy meleg, úgyhogy őt kivette a pakliból.
- Pintér Sándor nevét olvasva nevetni kezdett, majd annyit mondott, ha a belügyminiszter meleg, akkor ő is az.
- Varga Mihály boldog házasságban él szerinte, 1989 óta ismeri, ő se adta jelét ilyen hajlamainak.
- Benkő Tibor honvédelmi miniszter, nem is részletezné, miért nem lehet meleg.
- Gulyás Gergelyt hosszú évek óta ismeri, ahogy a barátnőjét is, aki nő.
- Ha Kásler Miklós meleg, akkor Bayer is saját elmondása szerint.
- Dr. Nagy István feleséggel, gyerekekkel kiesik a szórásból.
- Palkovics László feleséggel, gyerekekkel nem lehet meleg.
- Rogán Antalt hol a volt nejével, hol a mostani nejével hozzák hírbe, de az összes felesége nő. Ha ő meleg, ügyesen csinálja, mondta Bayer.
- Süli János Paksról, Bayer szerint „hát ő pont úgy néz ki”.
- Szijjártó Péterhez pedig nem is fűzött kommentátort.

Úgy összegzett:

"ez a rohadt, mocsok, szemétláda bemond dolgokat, lebuzizza a fél kormányt, csak végig kell venni a névsort. Ezek után én nyugodtan megkockáztatom, hogy itt és most bejelentsem önöknek, hogy Márki-Zay Péter meleg, azt is tudom, hogy ki a fiúja, a hódmezővásárhelyi lengőtekebajnok."

A monológot az alábbi videóban, 8 perc környékén lehet meghallgatni.

 

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux