Ugrás a tartalomra
x

Kaptunk egy mesekönyvet ajándékba

A Meseország mindenkié című könyv körüli kormányzati hisztiroham sok helyen váltott ki az orbánék által vágyottal ellentétes hatást. A könyv már a többedik kiadást érte meg, "nemzetközivé lett", és egy kis, stuttgarti LMBT-szervezet felháborodásában lefordította magyarra és ingyenesen elérhetővé tette az általuk gondozott gyermekkönyvet. 

Holger és Bettina, a 100% Mensch egyesület munkatársai azt mondták, hogy az ötlet akkor jutott eszünkbe, amikor megtudták, hogy egy magyarországi könyvkereskedőt megbüntettek, mert egy szivárványos családokról szóló gyermekkönyvet árult, anélkül, hogy azt a különösen veszélyes vegyi anyagoknál szokásos figyelmeztető jelzésekkel megjelölték volna.
"Régóta aggodalommal figyeljük a queer emberek helyzetét Magyarországon, beleértve az új szabályozást, amely megtiltja a queer tartalmú könyvek árusítását az iskolák és templomok környékén"- mondják. Holger Edmaier és Kai D. Janik munkája "A világ legszebb ruhája" című gyermekkönyvünk egy transznemű lány történetét meséli el. Azért írtuk ezt a könyvet, mert még Németországban is túl kevés ilyen könyv van. Miután megtudtuk, hogy milyen fenyegető a helyzet Magyarországon, különösen a transz* emberek számára, lefordíttattuk a könyvet magyarra. Ezzel szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat a magyarországi queer közösséggel, és egy olyan ingyenes könyvet biztosítani számukra, amelyet bárhol terjeszteni lehet. Szerettük volna valamilyen módon kifejezni dühünket a magyarországi (és lengyelországi) queer-ellenes fejleményekkel szemben is, és tudatni a queer közösséggel, hogy nincsenek egyedül, hogy szorosan figyeljük a helyzetet, és amikor csak lehet, megszólítjuk a politikusokat.

Úgyhogy lefordították, feltették, elküldték, és ti használhatjátok nyugodtan. 

www.szabadnem.444.hu/Vay Blanka

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux