Ugrás a tartalomra
x

Megvan a német parlament első transznemű képviselője

Először lesz transznemű képviselője a 735 fős német szövetségi parlamentnek, a már három éve nőként élő Tessa Ganserer azonban nem számít újoncnak a német politikában, eddig tartományi képviselő volt, azonban a szerinte elavult törvényi környezet miatt az elmúlt években, és a mostani választás alkalmával is korábbi, férfinevét használta a szavazólapokon.

A dpa hírügynökség cikke szerint Ganserer Bajorországból jutott a szövetségi parlamentbe, a bajor tartományi parlamentnek 2013 óta tagja, ahol csakúgy mint az országos politikában, a Zöld párt képviselőjeként szerepelt. Ő volt az első német parlamenti politikus, aki transzneműségét vállalta, ezzel 2018 novemberében állt a nyilvánosság elé.

Ganserer szerint az eredménye azt jelzi, hogy Németország nyitott és toleráns ország.

Azonban egy 40 éve érvényben lévő törvény miatt nem volt hajlandó megváltoztatni korábbi, férfinevét, így a szavazólapokon még az szerepelt. Ez a törvény ugyanis előírja, hogy az emberek csak pszichológiai vizsgálat és bírósági döntés után változtathatják meg a nevüket. Ganserer sok más, németországi transznemű emberhez hasonlóan emiatt nem hajlandó megváltoztatni keresztnevét és „hivatalos” nemét. Ezért személyi igazolványában továbbra is a korábbi keresztneve szerepel, és a vasárnapi szavazólapon is a korábbi, férfinevével jelent meg.

Egyébként korábban is volt már transznemű személy a Bundestagban, de ő csak a mandátuma lejárta után coming outolt.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux