Ugrás a tartalomra
x

Legyetek bátrak szeretni és kiállni másokért!

2021. szeptember 18-án Pécsett történelmet írtunk! Együtt! Olyan emberek mentek ki a Pride felvonulásra, akik nem akarnak félelemben élni és akik meg merik mutatni képmutatás nélkül, hogy mi van a szívükben. Amíg Orbán Viktor úgy idézi Ferenc pápát, hogy csupán politikai céljaira használja a neki tetsző félmondatokat, valójában nem figyel rá oda és nem hallja meg azt a prófétai kritikát, amiben a pápa kimondja, hogy a gyűlöletkeltő, emberek csoportjait ártatlanul bűnözővő degradáló politikának soha nem lehet köze a kereszténységhez. A Mester szeretet üzenetét félelem- és gyűlöletkeltésre használó politika képmutató! Ezzel szemben a „love is love” – nem képmutató! „A család az család” – nem képmutató! Ezek a mozgalmak olyan emberekről szólnak, akik fel merik vállalni önmagukat és az érzéseiket. Az ilyen embereké lesz a jövő Magyarországa! A jövő Ti vagytok és a változás már azzal elkezdődött, hogy eljöttetek. A következő beszédet az első vidéki Pride-on mondtam és nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a történelmi pillanatnak.

Perintfalvi Rita és Modolo Ákos Marco

“Sziasztok!

Perintfalvi Rita vagyok, progresszív katolikus teológus. Bizonyára sokatok számára meglepő vagy lehet, hogy egyenesen ijesztő, hogy mit keres a pécsi pride-on egy teológus és minek mond éppen ő beszédet? Ha viszont onnan nézzük, hogy Magyarországon éppen egy magát kereszténydemokratának hazudó kormány kriminalizálta nemrégiben az ún. pedofiltörvénnyel az LMBT-emberek közösségét, akkor talán érthető ennek a beszédnek a jelentősége.

Nem csupán a magam, hanem sok érző szívű keresztény ember nevében is beszélek ma. Kik ők? Nem azok, akik a templomban az első sorban ülnek, hanem azok, akik cselekvő módon élik meg a szeretetet, aminek a lényege a szolidaritás. Az ő üzenetüket is közvetítem Felétek.

Az a mi üzenetünk felétek, hogy nem vagytok egyedül! Nem hagyunk magatokra Benneteket! Sőt, nyomatékosan visszautasítjuk a vallási fundamentalizmusra épülő gyűlöletkeltést, amit a populista kormányzat nem csupán eszközként használ a saját hatalmi játszmájában, hanem folyamatosan szít, tüzel. Most éppen leginkább ellenetek, máskor a menekültek ellen vagy éppen a 600 éve velünk együtt élő romák ellen. A nők ellen, vagy azok ellen, akik otthont kerestek ebben az országban, de nem találtak.

Orbán Viktor tegnap azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy Ferenc pápa a személyes találkozójuk alkalmával nagyra értékelte a magyar kormány családvédelmi intézkedéseit. És szerinte a pápa nagyon keményen fogalmazott amikor azt mondta, hogy „a család apa, anya, gyerek és kész”.

Nem kérdőjelezem meg, hogy ilyesmit mondott a pápa. De azért nagyon kiváncsi lennék a mondat második felére is, arra, amit Orbán elhallgat. Ferenc pápa ugyanis egész eddigi életében és a pápává választása óta szüntelenül a család egy egészen más dimenziójáról is beszél. Mégpedig az emberiség nagy családjáról. Folyton azt az erkölcsi kötelezettséget hangsúlyozza, hogy mindannyian felelősek vagyunk egymásért. Nem csupán a szűkebb családunk tagjaiért, hanem minden embertársunkért. De különösen azokért, akiket megfosztanak a jogaiktól, akiket arctalanná tesznek, akiktől elveszik a boldog és emberhez méltó élet lehetőségét. És Magyarországon pont ez történik. És ez a borzalom Veletek történik.

Én pedig azért jöttem ma ide, hogy elmondjam, amit Ferenc pápa is elmondana – hiszen az ő testében is egy felszabadítási teológus szíve dobog, akárcsak az enyémben – hogy az Isten mindig a kicsinyek, a hatalom nélküliek, a bántalmazottak, a bűnözőnek bélyegzettek oldalán áll, ezért az, aki valóban keresztény, soha nem állhat az elnyomók, a jogfosztók és a kriminalizálók oldalára. Mert az egyenesen a Mester elárulása!

Ferenc pápa ezt mondta 2018 áprilisában egy pap által szexuálisan bántalmazott áldozatnak, akiről megtudta, hogy homoszexuális: „Isten így teremtett téged. Isten így szeret téged. Ezért a pápa is így szeret téged és neked is így kell szeretned magadat és soha ne gondolj arra, hogy az emberek mit mondanak erről!”

De ez a pápa még ennél is tovább ment! Kiállt az LMBT-emberek jogai mellett is! 2020 októberében robbant ki a Francesco című dokumentumfilm körüli botrány. Ez a film Ferenc pápa életét dolgozta fel. Ugyanis a filmből derült ki és lett világszerte ismertté, hogy 2010-ben még Argentínában a következőket mondta a püspöktársainak a meleg párok kapcsolatának jogi rendezésének kérdésében: „Amit meg kell alkotnunk, az a polgári együttélésről szóló törvény. Ily módon jogilag rendeződik a kérdésük.”

Vagyis a pápa az LMBT-emberek jogaiért állt ki és nem az ellenük hozott törtvények mellett. És soha nem mondta, hogy az LMBT-emberek bűnözök, Orbán Viktor figyelj jobban oda!

De visszatérve a család témájára. A pécsi pride ellen ma egy ellenrendezvény szerveződött azzal a mottóval, hogy meg kell védeni a családokat a pécsi Pride-tól. Csak azt nem értem, hogy miért kell a családokat félteni az LMBT-emberektől, akik maguk sem vágynak jobban másra, mint arra, hogy családban élhessenek. Nagyon sokan vágynak arra közülük, hogy elfogadja és szeresse őket a családjuk, az édesanyjuk, az édesapjuk, meg testvéreik. Úgy szeresse őket, ahogy Isten teremtette őket. De gyakran mégsem teljesül ez a vágyuk, mert a saját családjuk veti ki, bélyegzi meg, kergeti a kétségbeesés szélére őket. S vannak közöttük olyanok is, aki saját maguk is szeretnének családot vagy éppen már van is családjuk. Hogy lehetnének akkor pont ők a család ellenségei?

Tegnap megjelentek Pécs utcáin a gyűlöletkeltő plakátok: „pusztítsd el a szörnyet!” felirattal. ….
Dorothee Sölle egyik kedvenc feminista teológusom mondta:

„Aki nem szeret, az nem értett meg semmit az Istenből.”

Kedves plakátragasztók, gondolkodjatok el ezen! És gondoljatok arra is, hogy a gyűlölet nem csak azt mérgezi, akit gyűlölnek, de azt is, aki gyűlöl, ő magát mérgezi ezzel.

Ti pártok, akik ilyesmivel fertőzitek meg az emberek lelkét, ne hivatkozzatok a gyűlöletkampányotokban sem az Istenre, sem a kereszténységre! Amelynek csak groteszk és szánalmas karikatúrái vagytok!

És még az ellenzéki politikusok közül is üzennék néhánynak: ne patikamérlegen lemérve, kizárólag a megnyerhető szavazatokat számolgatva hozzatok döntést arról, hogy szolidárisan cselekedtek-e akkor, amikor emberek élete a tét!

Azt üzenem nektek, hogy gyávák vagytok és gyáva ellenzék nem tudja leváltani ezt a diktatúrát!

És köszönetet mondok azoknak a politikusoknak, akik eljöttek ma és vállalták annak kockázatát is, hogy esetleg emiatt a népszerűségük csökkeni fog!

Vannak történelmi időszakok, amikor a dolgok a fejük tetejére állnak. Amikor az abszurdból normális lesz és a normális abszurd. Amikor a politika bántalmazóvá válik, amivel szemben azért nem tudja magát megvédeni egy egész ország, mert annyira hozzá van szokva a bántalmazáshoz. Ezt ismeri, ebben érzi otthon magát. Mert hiába múlt el több mint 30 éve 89, mégsem éreztük meg igazán soha a szabadság ízét. És ezért hisszük el azt, hogy nem érdemlünk többet a bántalmazó politikusoknál! De ezt el kell felejtünk és el kell kezdenünk végre szabadon élni, szabadon gondolkodni és szabadon érezni!

És ennek a szabadságnak a megízlelése itt kezdődik, Pécsett, ezen a téren, Veletek! A szabadság azt jelenti, amit most éreztek a szívetekben! Ez a szabadság!

Teológusként van egy nagyon súlyos üzenetem. Ha érzéketlenné válunk mások szenvedéseire, ha már nem érint meg minket az, amikor a szemünk láttára bántanak másokat, ha mint második bőrt magunkra növesztjük az közömbösséget, akkor elvágjuk magunkat nemcsak annak lehetőségétől, hogy emberi mivoltunk kiteljesedjen, hanem attól is, hogy találkozhassunk Istennel… Mert ő nincsen ott akárhol. A hely, ahol az ő jelenléte a legfényesebben tündököl, az a szenvedő emberek tekintete. De a gyávák nem mernek belenézni a szenvedő ember arcába, hát legyetek bátrak! Én azt gondolom és így élek, hogy kiállni másokért, az az igazi istenkövetés.

Isten, haza, család – de szép mottó! Kisajátítottátok magatoknak ezeket a szent szavakat! Pedig a család mindenkinek érték. S mindenkinek csak egy hazája van. És mindenki szeretné otthon érezni magát ebben a hazában. Isten pedig ott lakik minden ember szívében, persze csak akkor, ha szeret! S nem akkor, ha gyűlöl…

Vannak képmutató és igaz szívű emberek. A képmutatók csak használják ezeket a szavakat, de soha nem tudhatjátok, hogy mit gondolnak, hogy mi van a szívükben. Ilyenek a kereszténydemokraták. Ők képmutatók és Jézus azt mondaná rájuk, hogy „olyanok vagytok mint a viperák fajzata!”

De itt ezen a téren igaz szívű embereket látok magam előtt. Olyan embereket, akik megmerik mutatni, hogy mi van a szívükben! 

A „love is love” – nem képmutató! „A család az család” – nem képmutató! Ti vagytok olyan bátrak, hogy kövessétek a szívetek szavát! Nem féltek felvállalni önmagatokat és az érzéseiteket! Akkor sem, ha nagyon kemény támadások érnek Benneteket emiatt. De a jövő a bátraké és a jövő Ti vagytok! A jövőt pedig nem engedhetjük el, harcolnunk kell érte!

Lehet, hogy nem látszik még a változás lehetősége. De a változás mindig olyan, hogy kezdetben csak rejtetten észlelhető, aztán elsöpör mindent feltartóztathatatlan erővel, mint egy hömpölygő hullám.

És ez a változás már most itt van, a jelenben, az itt és a mostban. Itt ezen a téren 2021. szeptember 18-án Pécsett! Ti vagytok a kezdet! Ez egy történelmi pillanat, ez egy történelmi nap és én nagyon hálás vagyok, hogy a része lehetek! Élvezzétek ezt a napot, jó szórakozást kívánok Mindenkinek!”

 

www.felszabter.hu/Perintfalvi Rita

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux