Ugrás a tartalomra
x

Teljesen kiborult a fideszes képviselő: Attól fél, hogy az EU dönti majd el, hogyan kell gyereket nevelni

Az Európai Parlamentből bejelentkezve bírált egy új törvénytervezetet.

Facebook-videóban adott hangot aggodalmának Hidvéghi Balázs az Európai Parlament új döntésével kapcsolatban. “Újabb "LMBTQ-diktátumot" fogadnának el az Európai Parlamentben” — mondta a Fidesz EP-képviselője videójában.
A politikus arról beszélt, hamarosan kezdődik az EP e heti plenáris ülésszaka, és “sűrű napirend” elé néznek a képviselők. Úgy látja, “az itteni baloldali többség már megint arra készül, hogy olyan kérdésekben fogadjon el állásfoglalásokat, amelyekhez Brüsszelnek semmi köze nincs“.

Ezek közül kiemelt egy általa LMBTQ-diktátumnak nevezett szöveget, amely Hidvéghi szerint “helyettünk akarja meghatározni, hogy mi mit tartsunk családnak, mit tartsunk házasságnak, hogy hogyan neveljük a saját gyermekeinket, és mit tanítsunk nekik az iskolában“.
Hozzátette, az egyik pontban azt követelik, hogy minden tagállam ismerje el a transz szülők jogait, egy másik helyen pedig azt mondják, hogy a tagállamok a saját alkotmányukra sem hivatkozhatnak akkor, amikor családról vagy házasságról van szó, hanem kötelesek elfogadni a legújabb “brüsszeli őrültségeket“.
Hidvéghi Balázs úgy véli, az Európai Parlament azt akarja, hogy minden tagállam szó nélkül alávesse magát ennek az “ideológiai ámokfutásnak“. Emellett úgy látja, hogy akik nem hajlandók engedni a “zsarolásnak“, elvonásokkal és pénzmegvonással fenyegetik.
“Mi azt tudjuk mondani, Magyarország kiszámítható és megbízható partner az európai együttműködésben, ha az a kölcsönös tiszteletre alapul. Mi elfogadjuk mások véleményét a saját ügyeikben, de nem fogjuk megengedni, hogy csak ránk tartozó kérdésekben Brüsszel vagy az Európai Parlament diktáljon nekünk” – fogalmazott a deszes politikus.

Hidvéghi videóját itt lehet megnézni:

Az Európai Unió egyébként a héten szavaz arról a döntésről, amely az LMBTQIközösség alapvető jogainak védelmét szolgálja. Eszerint például az egyik tagállamban kötött házasságot mindenhol el kell fogadni. Eszerint a szivárványcsaládoknak ugyanolyan joguk van a családalapításhoz, mint a heteroszexuális pároknak.

www.nyugatifeny.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux