Ugrás a tartalomra
x

A gyermekek nevelésének megtámadását látja a Fidesz az EP azonos nemű felnőttek házasságáról szóló állásfoglalásában

Varga Judit szerint az Európai Unió nem akar tágítani, Hidvéghi Balázs azt mondta, újabb brüsszeli „őrültségről” van szó: szépen lassan a kormány is reagálgat az EP azonos neműek házasságáról szóló állásfoglalására.

„Teljesen alaptalan politikai állásfoglalásnak” nevezte Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Parlament állásfoglalását. Az állásfoglalás azt rögzíti, hogy az Európai Unió egyik tagállamában megkötött házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot minden más tagállamban egységes módon kellene elismerni. Azaz minden tagállamnak el kell ismernie egy másik tagállamban létrejött házasságot és élettársi kapcsolatot, és az eltérő nemű párokkal azonos módon kell azokat kezelniük.

Mindezt Varga Judit az ország ellen szóló lépésként értelmezte Facebook-oldalán. Ahogy ő fogalmazott:

„Úgy látszik nem tágítanak, továbbra is fáj az EP-nek, hogy Magyarország a gyermekvédelmi törvény által semmilyen szexuális propagandát nem enged be a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba. Zavarja őket, hogy ellenállunk a nyomásgyakorlásnak és az LMBTQ-lobbinak.”

Varga ezután azt írta, hogy az EP a fentebbi állásfoglalásával nyilvánvalóan „bele akar szólni a magyar családokba és házasságokba, a gyermek-szülő viszonyba”. „Magyarországon minden felnőtt úgy él saját elhatározása és világnézete alapján, ahogy szeretne. A gyermekek nevelése azonban kizárólagosan a szülők joga” – fejtegette Varga állásfoglalását a felnőttek házasságáról szóló és a gyermekek nevelésére nem kitérő állásfoglalásról.

Hasonló következtetésre jutott a Fidesz képviselője, Hidvéghi Balázs is, aki Vargához hasonlóan a gyermekek neveltetését, valamint a magyar családokat látja veszélyben. Úgy fogalmazott, „az Európai Parlament baloldali többsége folytatja ideológiai ámokfutását, és ismét olyan kérdésekbe szól bele, amelyekhez semmi köze. A tagállamok a saját alkotmányukra sem hivatkozhatnak akkor, amikor családról vagy házasságról van szó. Kötelesek elfogadni a legújabb brüsszeli »őrültségeket«️”. Mint írta az MTI-hez küldött közleményében:

„Mi elfogadjuk mások véleményét a saját ügyeikben, de nem fogjuk megengedni, hogy csak ránk tartozó kérdésekben Brüsszel vagy az Európai Parlament diktáljon nekünk.”

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux