Ugrás a tartalomra
x

Lezárt utcákon vonul az első Pécs Pride, nem lehet akárhol szabadon csatlakozni a menethez

Számos utcát teljesen lezár a rendőrség Pécs belvárosában az első vidéki Pride idejére, ezért úgy fest, kevésbé lesz szabad a menet, mint az utóbbi években Budapesten. Mint a rendőrség fogalmaz friss közleményében, a lezárt területeket „az ott tartózkodók bármikor elhagyhatják, azonban oda a lezárást követően – a lezárt területre bejelentett lakcímmel rendelkező lakosok és a lezárt területen belül dolgozók kivételével, illetve alapos indok nélkül – senki nem léphet be.”

A korábbi híreket cáfolva arról is tájékoztatást adott a rendőrség, hogy a lezárás által érintett  vendéglátóhelyek ennek ellenére kinyithatnak. A komoly rendőrségi biztosítás valószínűleg annak tudható be, hogy először rendezik meg Pécsett a Pride-ot, így azt sem tudni pontosan, hányan vesznek majd rajta részt, illetve a Mi Hazánk és a Betyársereg szélsőjobboldali ellentüntetésére is számítani lehet a menet végállomásától nem messze.

Mint arról a Szabad Pécs nemrég beszámolt, az eseményt szervező Diverse Youth Networks munkatársai az első évben nem zárkóznak el attól, hogy legyenek kordonok, de azt kérték, hogy ne közvetlenül a menet mellett, hanem lehetőség szerint a közelben, például ahol az megoldható, egy közeli párhuzamos utcában.

Mint emlékezetes, Budapesten 2017-ben hosszú évek után először vonult szabadon, kordonok nélkül a Pride, miután a szervezők polgári engedetlenséget gyakorolva új útvonalon vezették végig a menetet, megtagadva a rendőrség kordonozási szándékát. Bár 2019-ben ismét kordonozást tervezett a rendőrség, végül bíróság mondta ki annak szükségtelenségét, napjainkra pedig szinte teljesen kordonmentessé vált a Budapest Pride, így a vonuláshoz bárhol szabadon lehet csatlakozni, a rendőrség pedig inkább a jellemzően maroknyi ellentüntetőt zárja körbe kordonokkal.

Az Átlátszó tegnap számolt be róla, hogy az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat napokban megjelent közleménye szerint „tízből hat pécsi ellenzi, hogy a város ad otthont az első vidéki melegfelvonulásnak, amire a többség civil rendezvényként tekint – ez derül ki a pécsi önkormányzat megbízásából a Pécs Pride-ról készített reprezentatív közvéleménykutatás eredményéből. Az adatokból látszik, hogy a pécsiek megosztottak a rendezvénnyel kapcsolatban, és a többség nem helyesli, hogy politikusok is részt vegyenek a felvonuláson.”

A lap felkereste a helyi előválasztáson induló ellenzéki képviselő-jelölteket is, akik közül többen azt mondták, bár támogatják a Pride-ot, nem vesznek részt rajta. Erre reagálva a Budapest Pride szervezői közleményt adtak ki, melyben hangsúlyozták: azzal, hogy az előválasztáson induló ellenzéki képviselő-jelöltek és a pécsi önkormányzat képviselői „a többségi társadalmi támogatottságtól teszik függővé a részvételüket, illetve csak akkor állnak ki a kisebbségek jogai mellett, „ha szükséges”, megkérdőjelezhetővé teszik a pártjaik korábbi állásfoglalásait, amit az LMBTQ emberek jogi és társadalmi egyenlősége, az emberi méltóság és az esélyegyenlőség mellett tettek.” A szervezők szerint minden pártnak, amely  részt vesz a Budapest Pride-on, csatlakoznia kell a Pécs Pride Felvonuláshoz is.

Az első vidéki Pride a szervezők szerint azokról a hidakról szól, melyekkel átszelhetjük különbözőségeinket és meglelhetjük a kapcsolódás kínálta lehetőségeket. „Ez pedig túlmutat az LMBTQ+ közösségen! 2021-ben, Magyarországon számos csoport tagjait éri hátrányos megkülönböztetés a munkahelyén, az iskolában, a családjában és az utcán egyaránt. Százezrek félnek attól, hogy bántalmazzák őket azért, mert mernek bátrak és önvalósak lenni! Nem elégszünk meg azzal, ha megtűrnek minket! Felemeljük hangunkat az LMBTQ+ emberekért, a Romákért, a Zsidó közösségekért, a helyi nemzetiségi csoportokért és azokért az Emberekért, akiknek 2021-ben, Magyarországon félniük kell” – fogalmaznak.

www.merce.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux