Ugrás a tartalomra
x

Listázná egy kínai egyetem az LMBTQ-hallgatóit

A Sanghaji Egyetem olyan kérdőívet küldött ki az intézményeinek, melyben gyakorlatilag arra kérték őket, hogy listázzák az LMBTQ-hallgatóikat. Az úgynevezett „Campus kérdőív” egyes oldalai kikerültek a kínai közösségi médiára és Twitterre is, e szerint a „vonatkozó követelményekre” hivatkozva kérték, hogy vizsgálódjanak a diákokról. Információt kértek a hallgatók felfogásáról és pszichológiai állapotáról, beleértve a politikai hovatartozásukat, a társas kapcsolataikat és a mentális egészségi állapotukat is – írja a 444.hu a Guardian cikkét szemlézve.

Azt az írásban nem részletezték, hogy melyek a „vonatkozó követelmények” és milyen célból készül a felmérés. A Sanghaji Egyetem egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kérdőív kiküldését.

A 444.hu szerint sok kínai fiatal és aktivista most attól tart, hogy a kérdőív azt jelzi, a hatóságok le akarnak csapni azokra az egyetemi csoportokra és szervezetekre, melyek az LMBTQ-közösséget és/vagy a feminizmust támogatják. Az utóbbi időben ugyanis a kínai kormány újult erővel vette célba a szexuális kisebbségeket, különösen azokat a csoportokat, melyek aktívan próbálnak fellépni a diszkrimináció ellen. A Sanghaj Pride-ot, ami az egyetlen ilyen felvonulás volt az országban, tavaly már meg sem rendezték, júliusban pedig számtalan olyan LMBTQ témákkal foglalkozó közösségi média profilt zároltak, melyeket hallgatók üzemeltettek és több tízezren követték őket – emlékeztet a portál.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux