Ugrás a tartalomra
x

Kolozsvár Pride: a Magyar Napok mellett tartották a felvonulást

Egy év kihagyás után vasárnap negyedszer szervezték meg a Kolozsvár Pride-ot, immár a negyedik helyszínen. Először még egy eldugott Szamos melletti kis utcácskában vonulhattak a kolozsvári LMBTQ-jogokért tüntető emberek, majd a régi városi aréna, a Horia Demian Sportcsarnok környékén szervezhettek felvonulást, de a központba akkor sem mehettek be.

Két évvel ezelőtt aztán a városháza már a Fő téren engedélyezte a felvonulást, és tényleg Kolozsvár legforgalmasabb utcáján sétálhattak végig a résztvevők. Idén - valószínűleg a Kolozsvári Magyar Napok miatt is, hiszen ők foglalták le a főteret erre a vasárnapra - ismét kiszorultak a résztvevők a közvetlen központból, a Sétatér környékén vonult a mintegy ezer résztvevőt számláló tömeg, de a szervezők azt ígérték, jövőre is a központban fogják megszervezni.

A beszédekben a szónokok azt hangsúlyozták, hogy bár a homoszexualitást már dekriminalizálták Romániában (egyik utolsó európai országként 1996-ban – a szerk.), azért sok a teendő, például azért, hogy a közterületeket az LMBTQ-emberek is bátran használhassák.

Azt kiemelték, hogy Kolozsvár mindenkié, nemtől és nemzetiségtől, nemi irányultságtól függetlenül, otthona kell legyen magyarnak, románnak, németnek, romának, melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak, transzoknak, queereknek – írja a Transindex.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux