Ugrás a tartalomra
x

A kormány jogszabálya miatt akár a Bibliát is csak lefóliázva lehet majd árulni a könyvkiadók egyesülete szerint

Ugyanis ebben is akadnak a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek.

A végrehajtási rendelet számunkra teljesen értelmezhetetlen, mint ahogy a „megjelenítés” kifejezés is, hiszen ami van, amit ábrázolnak, az „meg van jelenítve” – mondta a Népszavának Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

A testület vezetése csütörtökön több órás rendkívüli ülés keretében próbálta értelmezni a „gyermekvédelmi” törvényhez megjelent kormányzati végrehajtási rendeletet. Eszerint ha egy könyvesbolt 200 méternél közelebb van egy templomhoz, iskolához vagy óvodához, ki sem lehet tenni a polcokra olyan könyvet, ami a szexualitást „öncélú módon” jeleníti meg, homoszexualitást, születési nemtől eltérő nem identitást „jelenít meg”. Az ilyen tartalmú könyveket egyébként pedig le kell fóliázni, hogy ne lehessen belelapozni, és a többi könyvtől elkülönítve kell kitenni a polcra.

Az MKKE elnöke szerint a jogszabály abszurd, és szigorúan értelmezve mostantól akár a Bibliát is csak lefóliázva lehet majd árulni, hiszen bőven vannak benne a szexualitást, de akár a homoszexualitást is megjelenítő részek.

„Akkor a templomok kétszáz méteres körzetében nem tehetik majd ki a könyvesboltok polcaira a Bibliát, még az egyházi kiadók sem?” – tette fel a kérdést Gál Katalin. Arról is beszélt, hogy „ma már, és ez nagyon pozitív fejlemény, számos egyházi felekezet foglalkozik például a szexuális bántalmazás témájával saját kiadványaiban. Ezek a könyvesboltok sokszor közvetlenül a templomok mellett vannak. A rendelet szerint akár ezek is lekerülhetnek majd a polcokról”.

Gál kifogásolta, hogy a jogszabály a közoktatási tankönyvekre már nem vonatkozik, holott például a kilencedik osztályos szöveggyűjteményben bőven van szexualitást ábrázoló irodalmi mű. „Ezek persze extrém példának tűnhetnek, de ha belegondolunk abba, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság naponta könyvenként 250 ezer forintra büntethet egy boltot, akkor világossá válik, hogy itt vállalkozások lehetetlenülhetnek el, családok megélhetése kerülhet veszélybe” – mondta.

Az egyesület első felmérése szerint legalább száz olyan könyvesbolt van az országban, amelyik egy templom 200 méteres körzetén belül van, de olyan kisebb könyvterjesztő hálózat is van, melynek 15 boltjából 12 tartozik ebbe a kategóriába. „Ez nem csak a kereskedelem súlyos akadályozása, de olyan cenzori apparátus felállítását is feltételezi a hatóság, vagy akár az Országos Széchenyi Könyvtár részéről, ami szintén életszerűtlen” – mondta az MKKE elnöke.

Gál elmondása szerint a rendkívüli ülésen az is felmerült, hogy bírósághoz fordulnak, de mire a döntés megszületne, rengeteg kiadó és könyvesbolt tönkremenne. Így első körben a döntéshozókhoz fordulnak.

 

hvg.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux