Ugrás a tartalomra
x

Márki-Zay Péter a fideszes melegek melletti kiállásról beszélt

Ez a tudósítás egy sajtótájékoztatón elhangzott állításokat ismertet. A szexuális orientáció mindenki legszemélyesebb magánügye, a Telex elítéli az LMBTQ személyek bármilyen megkülönböztetését.

Felesége és gyerekei társaságában rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Márki-Zay Péter Budapesten. Az eseményen Hódmezővásárhely polgármestere és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője arról beszélt, hogy miután rajta nem talált fogást a Fidesz, a feleségét pécézték ki.

Elmondása szerint Márki-Zayné Vincze Felícia a hatodik gyermeke megszületése után az Egyesült Államokban tanulta ki a szülésznői mesterséget, amelyet Magyarországon az Oktatási Hivatal mester szintű diplomaként honosított és fogadott el. „A feleségem nemcsak az első szülésznő volt, aki a fideszes kormánytól kapott engedélyt intézeten kívüli szülések levezetésére, hanem az Emmi intézeten kívüli protokolljának a legfőbb megalkotója, a munkacsoport aktív résztvevője” – tette hozzá a politikus.

Márki-Zay szerint a fideszes sajtóban ugyanazok az állítások jelentek meg a felesége szülésznői tevékenységéről, amelyekkel kapcsolatban már egyszer az Origo nevű kormánylap jogerősen pert vesztett, és 2 millió forint sérelemdíjat is kifizetett, de a helyreigazítást azóta sem hozták le. Márki-Zay szerint az újonnan előkerülő „rágalmaknak” politikai oka van, méghozzá az, hogy „én Orbán Viktor családjáról, Orbán Viktor fiáról is azt nyilatkoztam, hogy amennyiben meleg, akkor én mint az édesapa, soha nem tagadnám meg őt” – mondta.

A politikus a sajtótájékoztatón azt állította, hogy kilenc fideszes parlamenti képviselő járt abba a brüsszeli melegbárban, ahol Szájer József is megfordult. Szerinte bizonyított, hogy a legtöbb meleg a Fideszben van, „sokan mondják, hogy a fél kormány érintett ebben a kérdésben”.

Márki-Zay szerint a magyar melegközösség megvédésének egyetlen módja, ha felhívják a figyelmet az álszentségre és az aljasságra, amivel ma szembe kell nézni minden magyarországi melegnek „a Fideszen belül és kívül”. Mi csak akkor tudunk kiállni a melegekért, ha megértik az emberek, hogy melegek vannak a Fideszben és azon kívül, a kormányban és a kormányon kívül, és hogy ez nem valami szégyellnivaló dolog – fogalmazott.

A politikus szerint félreértik azok, akik azt gondolják, hogy a Fidesz módszereivel küzd a Fidesz ellen. Ő nem gyűlöletkampányt szeretne indítani a fideszes melegek ellen, „nem gyűlöletkampányt szeretnék indítani az Orbán-családban meglévő melegek ellen”, hanem épp ellenkezőleg: szerinte nekik szeretettel kell kiállni mellettük, akár a Fideszben, akár az Orbán családban vannak melegek.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux