Ugrás a tartalomra
x

Rétvári szerint a baloldali kormányok megpróbálták megtiltani, hogy a kisfiúk autózzanak, a lányok pedig babázzanak

A szocialista Mesterházy Attila kérdezett írásban Kásler Miklóstól, akinek nevében az államtitkár csak sorosozott és brüsszelezett válaszként.

Az úgynevezett "gyermekvédelmi" népszavazásról tett fel írásbeli kérdést az MSZP országgyűlési képviselője Kásler Miklósnak. Mesterházy Attila úgy fogalmaz, hogy a feltenni kívánt kérdések "egy része burkolt vádaskodás a pedagógusok közösségei ellen, hiszen ők azok, akik a szülők beleegyezése nélkül szexuális irányultságot bemutató foglalkozásokat tartottak, vagy ilyet kezdeményeztek." Véleménye szerint a magyar köznevelési intézményekben a tankerületi központok, a szakképzési centrumok engedélye nélkül levegőt sem nagyon lehet venni. Vagyis, ha valóban történtek ilyen foglalkozások, akkor azért minden felelősség az intézményfenntartókat terheli.

Éppen emiatt az alábbi kérdésekre várt válaszokat:

- Az elmúlt tíz évben mely köznevelési intézményben és hány alkalommal került sor a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozások megtartására?
- Van-e tudomása arról, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítettek valamelyik köznevelési intézményben?
- Van- e tudomása arról, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítettek meg valamelyik intézményben?
- Amennyiben sor került ilyen foglalkozásokra, akkor milyen vizsgálat indult ezekben az ügyekben és azok milyen eredménnyel zárultak?

"Még emlékezhetünk arra, hogy az Önök idején fordulhatott elő az, hogy az óvodai nevelés programjában megpróbálták megtiltani, hogy a kisfiúk autózzanak, a lányok pedig babázzanak" - kezdte válaszát a miniszter nevében reagáló Rétvári Bence, aki ezt követően a nemzetközi tendenciákról fogott értekezésbe. Felidézte, hogy Svédországban már "gendersemleges" óvodák is vannak, "ahol nincsenek kisfiúk, és kislányok, nincsenek babák vagy kisautók. Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniában az LMBT-mozgalom olyan méreteket öltött, hogy a hároméves gyerekeknek már pubertásgátló gyógyszereket adnak, majd az ellenkező nem hormonjait adagolják be nekik. "Önök ilyen jövőt képzelnek el Magyarországon, a magyar gyermekeknek?" - tette fel a kérdést az államtitkár. 

Ezt követően azt hangoztatta, a kormány megvédi a szülők szabadságát, hogy szabadon eldönthessék, hogyan nevelik gyermeküket. Egy külső szervezetnek sincsen joga a szülők világnézete ellen nevelni a gyerekeket az óvodákban, iskolákban - tette hozzá.

"A népszavazással meg akarjuk védeni az összes magyar gyermek jövőjét. A tét óriási, soha nem látott nyomás nehezedik ránk és eszközül Soros és Brüsszel a gyermekeket használja fel, Önök pedig asszisztálnak ehhez. Szomorú azt látni, hogy nagyobb Önökben a Kormány iránti gyűlölet, mint a gyerekek iránti szeretet" - zárta bejegyzését Rétvári Bence, akinek nem sikerült válaszolnia Mesterházy Attila egyetlen kérdésére sem.

www.nepszava.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux