Ugrás a tartalomra
x

A biológiai nem helyett a gendert tüntetik fel az e-személyin Romániában, tiltakozik az úzvölgyi atrocitásokról ismert szélsőjobb

A román hatóságok augusztus 2-án, hétfőn adták ki az első elektronikus személyi igazolványt a Kolozsváron indított kísérleti projekt keretében. A jelenlegi személyi igazolványokon használt „sex” (biológiai nem) kifejezést „gen”-re (társadalmi nem, gender) változtatták, ami felháborodást váltott ki a magyarellenes megmozdulásairól ismert román szélsőjobboldali párt, és az ortodox egyház köreiben, írja a Transindex erdélyi magyar hírportál.

A módosítást először a Románok Egységéért Szövetség bírálta, majd ezt követően a Román Ortodox Egyház is kiadott egy közleményt, amelyben elítéli a döntést. A Román Ortodox Egyház szóvivője, Vasile Bănescu közölte, hogy a gender fogalma pusztán ideológiai konstrukció, amelyet a (transz) genderizmusnak nevezett mérgező, őrült ideológia szolgálatába állítanak, és amely azt sugallja, hogy lehetséges a biológiai nemtől eltérő nem választása.

A Román Ortodox Egyház három nagy ügyet karolt fel: az oltásellenességet; a homoszexuálisokat, az LMBTQ közösség tagjait célzó, „családbarát” kampány; és a járványellenes intézkedésekkel való szembeszegülés. Ők hol nyíltan, hol kevésbé egyértelműen együttműködnek a Románok Egységéért Szövetség nevű szélsőjobboldali párttal.

A módosítást szintén bíráló Románok Egységéért Szövetség a legutóbbi választásokon 8 százalékos eredménnyel bejutott a román parlamentbe. A magyar körökben az úzvölgyi megmozdulásaival közismerté vált George Simion szélsőséges pártja leginkább ultranacionalista kezdeményezéseivel, illetve koronavírus-tagadó hozzáállásával vált ismertté. Politikai programjuk négy alappilléren nyugszik: a hagyományos családon, a román nemzeten, a hiten és a szabadságon.

Alapítói között alig van országosan ismert politikus, annál több a fociultra, és a különböző, összecsapásokig fajuló tüntetésekről ismert ember. A romániai politika legmeghatározóbb magyar pártjának, az RMDSZ-nek a szélsőjobboldali párt vezetője szerint nincs keresnivalója a román parlamentben. A Románok Egységéért Szövetség tagjai is ott voltak az úzvölgyi temetőnél kialakult incidensnél, ahol a csendőrség szeme láttára támadtak rá a román ultrák a helyszínen békés demonstrációt szervező magyarokra.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux