Ugrás a tartalomra
x

A homofób propagandatörvény akkor lesz igazán veszélyes, ha elkezdjük betartani

Vannak, akik attól tartanak, hogy a létezésüket is megtiltja a Fidesz csütörtökön hatályba lépő politikai terméke, ami jogszabályként értelmezhetetlen fércmunka.
Bizonyos félelmek túlzók vagy megalapozatlanok, miközben a törvény igazi veszélyeiről, a dermesztő hatásról, amit mindannyiunk életére gyakorolhat, kevesebb szó esik.

Tájékoztatót készítettünk a leggyakrabban felmerülő kérdésekről LMBTQ+ embereknek, szülőknek, pedagógusoknak, közösségi-kulturális intézményeknek, médiaszolgáltatóknak és tiltakozó polgároknak.
Sokakat tart bizonytalanságban a nemrég elfogadott homofób propagandatörvény. A gyerekek védelmére irányuló szándékot eltérítve Orbán Viktor és a Fidesz egy olyan politikai terméket hozott létre, amelynek LMBTQ+-ellenes rendelkezései alapjaiban kérdőjelezik meg az egyenlő emberi méltóságot. A homofób propagandatörvény jogszabályként alkalmazhatatlan és értelmezhetetlen fércmunka, mégis óriási károkat okozhat, ha elkezdik betartani a rendelkezéseit.

Ezért legfőképpen azt kell tudatosítanunk, hogy nincs szükség az öncenzúrára.A július 8-án hatályba lépő homofób propagandatörvény kapcsán szülők, pedagógusok és az LMBTQ+ közösséghez tartozó emberek is megkeresték jogsegélyszolgálatunkat, a leggyakoribb kérdések alapján részletes tájékoztatót készítettünk, amiből az is kiderül, hogy a színházakat, könyvtárakat vagy a médiát hogyan érinti a törvény, és milyen tere van a tiltakozásnak, polgári engedetlenségnek az alapjogokat sértő, igazságtalan jogalkotással szemben.

Miközben Orbán Viktor a „homoszexuális fickók védelmezőjeként” próbál tetszelegni Brüsszelben, itthon vannak, akik attól tartanak, hogy a homofób propagandatörvény egyenesen a létezésüket tiltja meg. Szerencsére ez nincs így, az új szabályok közt nincs egyértelmű tiltás például arra vonatkozóan, hogy valaki megfogja az utcán az azonos nemű párja kezét. De ha ezt tiltaná is a törvény, akkor sem szerepel benne semmilyen következmény, amivel büntethetnék a tiltást megszegőket.

Nem világos, hogy a homofób propagandatörvény vonatkozik-e például a queer, a bi- vagy interszex identitásra, hiszen csak „homoszexualitásról” van benne szó. Egyáltalán nem egyértelmű az sem, hogy mit tart a jogszabály a homoszexualitás megjelenítésének vagy „népszerűsítésének”. Enélkül értelmezhetetlen az összes erre épülő rendelkezés.

Azt is figyelmen kívül hagyták a homofób propagandatörvény megalkotói, hogy ahogy a heteroszexuális, úgy az LMBTQ+ emberek identitásának is csak egy kis részét teszi ki a szexualitás. Ezt összemossák a társadalmi tájékoztatással olyan kérdésekről, mint az LMBTQ+ emberek jogegyenlősége, az előbújás nehézségei vagy az elfogadás fontossága, holott ezek a fiatalok számára is fontos témák.

Senkinek nem kell attól tartania viszont, hogy a „homoszexualitás” és a transzneműség „megjelenítése” vagy „népszerűsítése” miatt büntetőeljárás, vagy szabálysértési eljárás indul ellene.Nincs olyan büntetőjogi tényállás, amit ki lehetne meríteni a homofób propagandatörvény megsértésével, senkinek nem kell attól tartania, hogy például kiskorú veszélyeztetése miatt fognak eljárást indítani ellene – ezt a bűncselekményt eleve csak a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követheti el, az nem, aki az utcán megfogja a párja kezét, vagy szivárványos zászlót lobogtat.

Még csak arra sincs jogszerű lehetőség, hogy a rendőr valakit azért igazoltasson, mert azonos nemű párjával sétál az utcán, megcsókolja nyilvános helyen, vagy LMBTQ+ szimbólumot visel. Az ilyen zaklató jellegű igazoltatással szemben panaszt lehet tenni.

Direkt következményei aligha lesznek a homofób propagandatörvénynek, nem fognak eljárások indulni az LMBTQ+ emberek ellen az identitásuk miatt. A lehetséges indirekt következmények azonban így is elég ijesztőek, ráadásul jóval nehezebb fellépni ellenük, mivel nem jogi természetűek. Vannak, akik a törvény, valamint a hozzá kapcsolódó kormányzati gyűlöletpropaganda alapján feljogosítva érzik magukat az LMBTQ+ embereket lealacsonyító, őket emberi méltóságukban sértő beszédmódra, netán úgy gondolják, hogy a törvény tulajdonképpen felhatalmazást ad az LMBTQ+, vagy annak vélt emberek ellen elkövetett szóbeli és fizikai erőszakra. A gyűlölködők számára bátorítást jelent, ha a társadalom hallgat vagy visszakozik, ezért fontos, hogy folyamatosan szólaljunk fel a gyűlölet térhódítása ellen.

Ha egyetértesz velünk, csatlakozz kampányunkhoz! Kattints az oldalunkra, ahol kiderül, mit teszünk mi, és mit tehetsz te a gyűlöletkeltés ellen! tasz.hu/tobbkotossze
A pedagógusok, szülők, közösségi-kulturális intézmények, médiaszolgáltatók lehetőségeit is végigvesszük részletes tájékoztatónkban, és ingyenes jogsegélyszolgálatunk is a rendelkezésükre áll, ha a homofób propagandatörvénnyel összefüggésben eljárás indul ellenük. Mivel a törvény legfőbb célja az elhallgattatás, legfőképpen úgy lehet fellépni ellene, ha hallatjuk a hangunkat. Sokan kerestek bennünket azzal, hogy polgári engedetlenséget fontolgatnak a homofób propagandatörvénnyel szemben. A tájékoztatónk arra is kitér, hogy milyen formában fejezhetik ki elköteleződésüket az igazságtalansággal szembeni fellépés mellett.

www.ataszjelenti.hu
 
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux