Ugrás a tartalomra
x

"Azóta nincs napom gyomorgörcs nélkül" - ilyen biszexuálisként az élet Magyarországon

A biszexuálisok talán az LMBTQ+ csoport egyik legkevesebb figyelmet kapott tagja, pedig "előbújásuk" sokszor nekik is ugyanolyan nehéz, mint meleg vagy transz embertársaiknak. Ráadásul a júniusban módosított és elfogadott pedofiltörvény a biszexuálisok helyzetét is erőteljesen megpecsételi. Hogy jobban megértsük a helyzetüket, felkerestünk biszexuális személyeket, akik meséltek identitásukról, az LMBTQ+ csoportban elfoglalt helyükről és a homofób törvényről is.

A Pécsen diszpécserként dolgozó 29 éves Petra mindig is "megnézte" a nőket, de állítása szerint korábban soha sem fantáziált arról, hogy intim kapcsolatba lépen saját nemével. Petra szerencsésnek tartja magát, hiszen a barátai és a családja is jól fogadta, amikor felvállalta biszexualitását.

"Úgy gondolom nem vagyok klasszikus LMBTQ-tag, mert még elég új helyzet ez nekem is. Ettől függetlenül életemben először tartozom valahova, és ez jó érzéssel tölt el."

– fogalmazta meg gondolatait az LMBTQ-csoporttal kapcsolatban, majd hozzátette, hogy szerinte a többségi társadalom a biszexuálisokat nem feltétlenül sorolja a csoportba, még akkor sem, ha a "B" betű őket hivatott képviselni. Petra szerint sokaknak csak az a téves képzete, hogy a homoszexuálisok és a transzneműek az igazi LMBTQ-tagok.

Van, aki már kiskorában felismerte

Petra véleményét osztja Liza is, aki biszexuálisként sokszor úgy érzi, nem is igazán tartozik az LMBTQ+ csoporthoz:

"Sok leszbikus, meleg és transznemű gondolja, hogy nekünk könnyű, pedig nem. A biszexeket megbélyegzik azzal, hogy »divatleszbi«, meg hogy mi élhetünk »normális« életet, mégis feltűnősködünk. Pedig mi sem tehetünk arról, ha a saját nemünkbe szeretünk bele."

A 24 éves lány már fiatalon, 15 éves korától kezdve tudta, hogy a lányok iránt is vonzódik.

"Az óvodában szájra puszit adtam a legjobb barátnőmnek, a Barbie babáimmal olyat játszottam, hogy a két Barbie együtt járnak, sőt, “felnőtt” dolgokat is csinálnak, emellett pedig csak leszbikus tartalmú felnőttfilmeket néztem kiskamaszként."

– emlékezett vissza az első jelekre, majd elmesélte, hogy tizenéves korában az akkori legjobb barátnőjével gyakorlatilag lefeküdtek egymással. Ez fontos momentum volt Liza számára, ugyanis ő már akkor tudta, hogy benne valami máshogy van bekötve.

"Szinte azonnal coming out-oltam az egyik barátnőmnek akiben megbíztam,nekem muszáj volt valakinek elmondanom, mert összeroppantam volna a titkolózástól. Ezután nem sokkal össze is jöttem egy lánnyal, és csak azután mondtam el a mamámnak hogy egy lányt szeretek. Nagyon aranyos volt a reakciója, egyébként a barátnőmnek is. Aztán egyre bátrabb lettem és gyakorlatilag világgá kürtöltem a dolgot. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót"

– számolt be a coming out-tal kapcsolatos élményeiről, amelyhez hozzátartozik, hogy édesapja gyakorlatilag a mai napig befogja a fülét, ha biszexualitásáról van szó.

Mi az a coming out?

Coming out-nak vagy magyarosan előbújásnak nevezik azt a folyamatot, amikor valaki a nyilvánosság előtt is felvállalja, hogy leszbikus, meleg, biszexuális, vagy transznemű.

 

Rögös út

Hasonló élményekről számolt be a 20 éves Laura, akinek barátai jól fogadták és támogatóan álltak a dologhoz, azonban családtagjai többsége a mai napig nem tudja, és a többieknek is csak humorizálva, a dolog élét puhítva merte csak elmondani.

A fentiektől nagyban eltérő tapasztalatról számolt be a fővárosban élő Zsóka, akinek elmondása szerint egyáltalán nem volt "rádöbbenős pillanata", és úgy érzi, mindig is emberekhez, nem pedig nemekhez vonzódott.

"Édesanyám elsírta magát, és azt mondta: sosem gondoltam volna, hogy valaha szégyellni foglak! Ez volt az első reakciója, utána sokat dolgozott az elfogadáson és megértésen. Mikor épp azonos nemű kedvesem volt, nem tapasztaltam tőle semmilyen negatív dolgot. Édesapám megrándította a vállát, és azt mondta, hogy ezt már akkor sejtette, mikor a Playboy magazinjait lopkodtam - viszont benne az évek alatt tudatosult hogy valóban mit jelent ez a dolog, és szerintem a mai napig nem tudja teljesen elfogadni"

– emlékezett vissza a 34 éves lány a család reakcióira, hozzátéve, hogy közeli barátai mindenfajta gond és szó nélkül azonnal elfogadták.
 

Határon innen és túl

Az Erdélyben élő Melinda örökbefogadott gyermekként került nevelőszülőkhöz. "Ha jól emlékszem kamasz koromban éreztem, hogy valami furcsa érzés kavarog bennem" – mondta Melinda, akiben végül úgy tudatosult biszexualitása, hogy alaposan utánajárt a témának. Érzését egy szerelem koronázta meg, ami végérvényesen tisztázta, hogy mindkét nemhez vonzódik. Melinda elmondta, hogy annak ellenére, hogy végül megállapodott egy férfi mellett, a mai napig kutatja szexuális identitását, azonban ezt az útját csak kevesekkel osztotta meg eddig.

"Egy nagyon kedves gyerekkori barátnőm tud erről, ő is csak nem régóta. Ahol én élek nagyon kozervatívak az emberek. Tabuként kezelik és gyorsan ítélkeznek."

– írta le az erdélyi helyzetet.

"A nevelőszüleim nem tudják, nagyon szigorúan neveltek. Sokszor játszottam el a gondolattal, mi lenne, ha megtudnák. Na és a férjem, róla nem is beszélve."

– részletezte, hozzátéve, hogy az utóbbi években a házassága megromlott férjével, de úgy érzi, a szituáció, amiben most van, folyamatosan erősebbé teszi érzelmileg. A nő arról is mesélt, hogy volt olyan, vele közeli kapcsolatban álló személy, kinek reakciója nagy csalódást okozott számára, ugyanis természetellenesnek, betegesnek és perverznek nevezte.
 

Nekik is fáj a pedofiltörvény

Beszélgetéseink során többen is kiemelték, hogy a társdalom egy része a homoszexualitáshoz hasonlóan a biszexualitást is elutasítja.

"Biszexuálisnak lenni legalább annyira "életveszélyes" a mai világban, mint melegnek lenni, vagy transznak. Egy bélyeg."

– magyarázta Niki, aki beszámolt arról, hogy többször nevezték "buzinak", "leszbikus kurvának" a nyílt utcán.

A helyzeten pedig nem segít a júniusban elfogadott pedofil ellenes törvény, amely többek között tiltja 18 éven aluliak számára az olyan tartalmak megjelenítését, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik, jelenítik meg – ezáltal még inkább csökken annak lehetősége, hogy a fiatalabbak reális képet kapjanak a szexualitásról, szexuális kisebbségekről.

"Alapjáraton nem értem, hogy a mai világban miért nem hagyják az embert azt és úgy szeretni, ahogyan ő akarja. Ez »csak« elszomorít, viszont a tény, hogy egy kalap alá vesznek minket a pedofilokkal?! Szörnyen méltatlan és felháborító. Szégyellem, hogy egy olyan országban élek, ahol egy ilyen törvényt nem csak elő terjesztenek, de meg is szavaznak."

– fejtette ki véleményét a parlament által június 15-én elfogadott törvénnyel kapcsolatban Petra.

Liza már jóval sarkosabb véleményt formált a közhangulatot is felrázó törvényről:

"Hogy lehet a pedofíliát összemosni a homoszexualitással?! És miért gondolják egyes emberek, hogy a gyerek attól lesz meleg, hogy meglát egy meleg párt a tv-ben? Miért ilyen buták az emberek?"

– sorolta költői kérdéseit a csalódott lány, aki azt tervezi, hogy elköltözik Magyarországról.

"A törvény jelenlegi formájában NEM pedofiltörvény, hanem LMBTQ-embereket diszkrimináló törvény, semmi több. Azzal egyetértek, hogy 14 év alattiaknak öncélúan szexuális tartalmat mutatni nem teljesen szerencsés a médiában - de ez szerintem a ciszhetero szexualitásra is vonatkozik. Felháborítónak találom, hogy a melegek és transzneműek diszkriminálva lettek."

– reagált Zsóka, aki rámutatott arra is, hogy a törvény igen nagyvonalúan fogalmaz, hiszen "megjelenítés" lehet egy csók, egy ölelés, de akár egy kézfogás is. Emellett nehezményezi azt is, hogy a biszexuális, meleg vagy transz tizenévesek semmiféle elfogadást és támogatást nem kaphatnak ezentúl.

"Azóta nincs napom gyomorgörcs nélkül, nem aludtam át egyetlen éjszakát sem végig. Ahol ilyen szinten tudnak emberi jogokat tiporni, mint ez az ország, ott nem tervezek jövőt sem egyénként, sem a szeretteimmel."

– zárta gondolatait a problémás törvényről.

 

noizz.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux