Ugrás a tartalomra
x

Külön kormányhatározatban írta meg a kormány, hogy kikérik maguknak a melegellenes törvényt érő uniós kritikákat

„A Kormány 1438/2021. (VII. 6.) Korm. határozata a Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai támadásokról” címmel jelent meg kedden egy Orbán Viktor által szignózott határozat a Magyar Közlönyben. A címe nem túl árulkodó, de azért sejthető, hogy a melegellenes törvényt ért uniós kritikákra reagál (és amúgy elspoilerezte Varga Judit igazságügyi miniszter is a Facebookon.)

A szöveg elején megjegyezik, örvendetesnek tarják, hogy 157 igen és egy 1 nem szavazattal átment a törvény. Azután pedig tettek számos megállapítást, ezeket szó szerint idézzük:

„1. A Kormány az Európai Unió, illetve annak több tagállama magas rangú vezető tisztségviselője által a törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott észrevételét megvizsgálva a következőket állapítja meg:

a) Számos európai uniós tagország kormányfője, más kormányzati képviselője, illetve több európai uniós tisztségviselő olyan durva és antidemokratikus kijelentésekre ragadtatta magát a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény kapcsán, amellyel átléptek egy vörös vonalat. Az a hangnem és azok az állítások, amelyeket megfogalmaztak, rég letűntnek hitt korok gyarmatosító beidegződéseit és magukat felsőbbrendűnek tartó szereplők minden tiszteletet nélkülöző hatalmi megnyilatkozásait idézik. A Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai és hatalmi támadásokkal szemben hazánknak minden rendelkezésre álló európai jogi eszköz alkalmazásával meg kell védenie magát. A gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos! Elfogadhatatlan, hogy egyes európai bürokraták napi ideológiai csatározásokra használják a közösségi jogot. Mindez szöges ellentétben áll a jóhiszemű és tisztességes együttműködés és a méltányosság európai követelményével.

b) A mindannyiunk számára fontos közös európai értékekre és alapvető jogokra nem lehet egy olyan étlapként tekinteni, amelyből az európai ideológiai fősodor képviselői önkényesen válogathatnak aszerint, hogy mi az, ami a szívüknek kedves, és mi az, amelyre fittyet hánynak. Az őshonos nemzeti kisebbséghez tartozók egyéni és közösségi jogainak védelme, az európai uniós tagországok nemzeti és alkotmányos szuverenitásának, önállóságának maradéktalan elismerése, a közösségek önrendelkezéshez való joga, illetve a gyermekvédelem értéke nem szabadon választható, hanem mindenkire nézve irányadó európai jog és érték!

c) Mi, közép-európaiak ismerjük jól, hogy milyen az, amikor az állampárt, illetve az általa működtetett diktatórikus rendszer vagy karhatalmi erő akarja a szülők helyett nevelni a gyermekeket. A kommunistáknak sem engedtük ezt meg, nem engedjük hát, hogy a liberális demokrácia önjelölt apostolai a magyar szülők helyett neveljék a gyermekeket. Nem engedhetjük, hogy a szülők helyett civil szervezetek gyámsága alá helyezzék a gyermekeinket.”

A kormány emellett felkérte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy határozatuk tartalmát „az európai uniós politikai élet szereplőivel ismertesse meg”, illetve egyebek mellett a törvény tartalmáról, céljairól, illetve a kormány gyermekvédelmi politikájáról tájékoztassa az uniós tisztviselőket.

Megbélyegző kiegészítések

Mint arról írtunk korábban, a kormánypártok az utolsó pillanatban melegellenes módosításokkal tűzdelték meg a pedofilok elleni szigorú fellépésről szóló törvényt, és ezzel megbélyegezték a hazai szexuális kisebbségek tagjait. A törvény megtiltaná például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és bemutatását, a szexuális felvilágosításból pedig kizárná a civilek egy részét. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQI-embereket hogyan érintik.

A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen. Európai parlamenti képviselők és médiavállalatok mellett tiltakozott ellene az amerikai nagykövetség is. Ebben a cikkben azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók, ebben a gyorstalpalóban pedig azt vizsgáltuk, betartható-e a gyakorlatban a törvény.

www.telex.hu 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux