Ugrás a tartalomra
x

Beer Miklós: Zavar bennünket, ha az LMBTQ gondolkodás propagálásával találkozunk

Az egyházi munkától visszavonult katolikus lelkészt, egykori váci püspököt a hvg.hu kérdezte arról, hogyan változott az egyház állásfoglalása a melegek megítélésében. Mindezt azután, hogy Semjén Zsolt a Telexnek azt mondta, egy keresztény párt elnökeként nem tudja támogatni a bűnös homoszexuális életmódot.

Beer Miklós szerint tudomásul kell venni „a szexuális identitásproblémával küzdők állapotát”, és azt, hogy ők nem okozói ennek a helyzetnek.

"El kell fogadnunk őket és segítenünk kell, hogy megtalálják a helyüket, az viszont zavar bennünket, ha az LMBTQ gondolkodás propagálásával találkozunk, mintha ez lenne az ideális emberi élethelyzet" – fogalmazott az egykori váci püspök a hvg.hu-nak.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben szemléletváltásnak lehetünk a tanúi: amíg a homoszexualitás az ószövetségi tanításban tényleg szigorúan volt megítélve, a téma láthatóbb megjelenése előrelendítette az egyházi elfogadást is.

Az egykori váci püspök úgy véli: az egyház igyekszik könyörületes maradni, de azt nem tudják elfogadni, hogy a homoszexuális párokat is házasoknak tekintsék, ahogy azt sem, hogy gyerekeket fogadhassanak örökbe.

A hvg.hu-nak azt mondta: "ha onnan indulunk ki, hogy a heteroszexuális kapcsolat célja a házasság és a családalapítás, az efféle kijelentéseknek nincs is értelme. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: semmi nem tiltja, hogy a homoszexuálisok is teljes értékű keresztények legyenek. Bárki, aki részt akar venni az egyházi életben, azt testvéri szeretettel fogadják" – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Semjén Zsolt a Telexnek azt nyilatkozta, egy keresztény párt elnökeként nem tudja támogatni a bűnös homoszexuális életmódot, leszögezte:

"Nem szerencsés. amikor a politikusok a kereszténységre hivatkoznak döntéseket".
Beer Miklós szerint a pedofilellenes törvénycsomag, amelynek kiegészítését melegellenességgel vádolják, alkalmat ad a bonyolult fogalmak tisztázására.

Az LMBTQ-kérdésről szólva azt mondta, arra világít rá, hogy a kereszténységnek folyamatosan reflektálnia kell a változó világra, felül kell vizsgálnia, hogy a gyakorlatai megfelelnek-e a krisztusi tanításnak.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux