Ugrás a tartalomra
x

Szijjártó szerint nem jogos, hogy sértve érzik magukat a homoszexuálisok

A pedofiltörvény egyetlen társadalmi csoportot sem diszkriminál, jelentette ki Szijjártó Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, a törvénynek két része van, az első rész a legszigorúbb büntetést szab ki a pedofil bűnözőkkel szemben, a második rész viszont arról rendelkezik, hogy a szülő kizárólagos joga, hogy a 18 év alatti gyermekének a nevelésével kapcsolatos szexuális edukációt elvégezze.

Mint fogalmazott,"nem tudunk erről normálisan vitázni, mert prekoncepciókból indulnak ki. Nem jogos, hogy sértve és bántva érzik magukat a homoszexuálisok, a törvény nem csak arról szól. A törvény alapján 18 éves kor alatti gyermekek számára öncélú szexuális tartalmak megjelenítése tilos, legyen hetero vagy homoszexuális tartalom. Ebből nem fogunk engedi, jöhet itt bárki, fenyegethet bármivel."

Arra a kérdésre, hogy gondolták-e azt, hogy ekkora balhé lesz belőle, Szijjártó úgy reagált, hogy evidencia, hogy minden ilyen döntést hatalmas ellenszélben kell végrehajtani.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a kormány a Fudan Egyetemről akarná elterelni a pedofilellenes törvényről a közvélemény figyelmét, annyit mondott,élénk a fantáziájuk.

Leszögezte, ha népszavazás lesz a kérdésben, akkor annak eredményét megvárják, hiszen azt kötelesek végrehajtani.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux