Ugrás a tartalomra
x

Itt a levél, sarokba szorította a kormányt a melegellenes törvény miatt az Európai Bizottság

A pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás intézkedések nemcsak az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt elveket, hanem az unió alapelvét, a belső piac szabad működését is sérti – állapította meg az Európai Bizottság (EB) a Varga Judit igazságügyi miniszternek vélhetően azelőtt küldött levelében, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta volna a jogszabályt.

A levelet kiszúró EUrologus úgy fogalmaz, azzal, hogy a bizottság összefüggésbe hozta a törvényt a belső piac működésével, gyakorlatilag sarokba szorította a magyar kormányt egy esetleges jogvitában.

A levelet a brüsszeli testület szóvivője, Dana Spinant osztotta meg.

 

Mint ismert, a törvény amellett, hogy nyilvántartást hoz létre a pedofil bűncselekmények elkövetőiről, és jelentősen szigorítja a büntetési tételeket, azt is rögzíti, hogy az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozások nem irányulhatnak a nem megváltoztatására, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. A jogszabály szerint tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását, valamint olyat, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán figyelmeztetett, kötelezettségi eljárást indulhat Magyarországgal szemben. Ezt erősítette meg a bizottsági levél is, amely kijelentette, hogy ha a törvény a kifogások ellenére is hatályba lép, az uniós intézmény cselekedni fog az uniós jog és állampolgárok védelmében.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux