Ugrás a tartalomra
x

Ungár Péter: Én nem tartom magam LMBTQ embernek, csak egy buzinak, de ez lelketlen volt

Mindenki számára rossz irányba tart most a vita Ungár Péter, az LMP politikusa szerint, és bár sokat rágódott rajta, hogy megszólaljon-e az ügyben, amely nyilvánvalóan őt is érinti, arra jutott, hogy elmondja a véleményét, mindezt Facebook-posztban.

"Én nem tartom magam LMBTQ embernek, csak egy buzinak (ezt Nádasdy Ádám szebben elmondta, mint ahogy én el tudnám), de azt gondolom, ez az egész kérdéskör már nem erről szól" – írja, és hozzáteszi, hogy a törvény módosítása cinikus, lelketlen politikai játék volt, ugyanis ha a pedofília ellen akart volna a Fidesz küzdeni, kivette volna a homoszexualitásra vonatkozó részt, és akkor a parlament százszázalékos többséggel megszavazta volna.

Ungár Péter szerint azért adta be Kocsis Máté így a módosítót, hogy megosztottságot generáljon. 

"Szerintem aki megosztottságot akar, nem szereti igazán Magyarországot" – jegyezte meg, és írt arról is, hogy szerinte a vita most mindenki számára rossz irányba tart. 

A politikus úgy látja, egy országban élnek a homoszexuálisok a homofóbokkal és mindenki mással. Szerinte inkább azok ellen kellene küzdeni, akik megosztják az embereket, és nem egymással. 

"És a lényeg ma estére: Hajrá, magyarok!" – zárta a Facebook-bejegyzést. 

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux