Ugrás a tartalomra
x

TASZ: Polgári engedetlenséggel is lehet tiltakozni az igazságtalan törvények ellen

A TASZ szerint az igazságtalan törvényekkel ellen – ha nem maradt más eszköz – polgári engedetlenséggel lehet tiltakozni – írják a Facebookon.

A parlament kedden fogadta el a pedofília elleni törvénycsomagot, de a szavazás előtti pár napban LMBTQI-ellenes kiegészítéssel módosították. A TASZ az eredeti törvénytervezetet hiányosként írta le, de elismerte, hogy olyan, mintha valóban a gyerekek védelme lenne a célja. A módosítást azonban már elítélik.

„A másik, LMBTQI-ellenes törvény viszont hazug, mert a gyerekek védelmére hivatkozva éppen, hogy gyerekek, fiatalok és felnőttek testi és lelki egészségét veszélyezteti. Így mossa össze a kormány az erőszakot a szeretettel” – írták.
A módosítás jellege miatt szerintük indokolható a polgári engedetlenség, azaz a szabályok tudatos, felvállalt megszegése. Erre akkor kerülhet sor, ha nincs más eszköz egy adott, elfogadhatatlannak ítélt helyzet megoldására.

„A polgári engedetlenség nem jár erőszakkal, és nem sérti mások alapvető jogait. Aki ez az utat választja, az tudja és vállalja, hogy tette jogi felelősségre vonással járhat” – figyelmeztetnek a bejegyzésükben.

A TASZ szerint a kedden elfogadott törvény az LMBTQI-közösséget érintő részek miatt ilyen, ezért indokoltnak látják a polgári engedetlenséget, és meg is osztották a kisokosukat, amit a témában írtak. Jogi segítséget is nyújtanak azoknak, akik így akarnak tiltakozni a törvény ellen.

Az Európai Parlament több képviselője is felszólalt a törvény ellen, a Háttér Társaság pedig „putyini propagandatörvényként” írta le.

A Háttér Társaság szerint a törvénymódosítás sérti a szólásszabadsághoz, az emberi méltósághoz és az egyenlő bánásmódhoz való jogot, veszélyezteti az LMBTQI-fiatalok és -felnőttek lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és megerősítő támogatáshoz.

www.telex.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux