Ugrás a tartalomra
x

Európai parlamenti képviselők is tiltakoztak a melegeket megbélyegző pedofiltörvény ellen

Kedden megszavazták a homoszexuálisokat megbélyegző pedofiltörvényt, az ellenzéki pártok közül egyedült a Jobbik szavazott igennel, az LMP, az MSZP, a DK és a Párbeszéd nem is vett részt a szavazáson. Európai parlamenti képviselők is tiltakoztak a melegellenes törvénymódosítás ellen. Az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportja (amelynek a magyar képviselők közül a momentumos Donáth Anna és a DK-s Rónai Sándor is tagja) közleményében arról írt, hogy a módosítások számos európai uniós jogszabályba ütköznek: így például az audiovizuális médiaszolgálatásokról szóló irányelvbe, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvbe, valamint az Alapjogi Chartába is.

„Ismét azt látjuk, hogy a Fidesz a 2022-es választások előtt az LMBTI embereket és életüket áldozza fel szavazatszerzésért. Rég látjuk ezt jönni és tisztán emlékeztet arra a démonizálásra, amit a menekültekkel szemben elkövettek. A félelemkeltés államilag finanszírozott taktika lett” – írja a zöldpárti Terry Reintke, a csoport társelnöke.

A keddi parlamenti szavazásra reagált közleményében a Háttér Társaság is, ebben „putyini propagandatörvénynek” nevezték a kedden elfogadtt törvénycsomagot. Hiába tüntettek hétfőn ezrek, írta alá a petíciót több, mint 100 ezer ember, az Országgyűlést nem érdekli a magyarok véleménye, írták.

A májusban benyújtott pedofilellenes törvénycsomag módosítása összemosná a gyerekek ellen elkövetett pedofil jellegű bűncselekmények elkövetőit az LMBTQ-közösség tagjaival, megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó reklámokat is, a szexuális felvilágosításból pedig kizárnák a civilek egy részét.

A Háttér Társaság szerint a törvénymódosítás sérti a szólásszabadsághoz, az emberi méltósághoz és az egyenlő bánásmódhoz való jogot, veszélyezteti az LMBTQI fiatalok és felnőttek lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és megerősítő támogatáshoz. Az LMBTQI embereknek joguk van ahhoz, hogy a társadalom egyenlő méltósággal rendelkező tagjaként éljenek, megbélyegzés és nyomasztó tabuk nélkül.

A közleményben felidézik, hogy Magyarországon az LMBTQI diákok majdnem kétharmadát zaklatták már verbálisan a szexuális irányultságuk miatt, több mint felüket pedig a nemi önkifejezésük miatt. A törvénynek nincs társadalmi támogatottsága, ugyanis a napokban közzétett IPSOS 2021 közvéleménykutatás szerint a magyarok 59 százaléka szerint azonos jogokat kell biztosítani az örökbefogadás területén az azonos nemű pároknak, 60 százalékuk szerint pedig az azonos nemű párok ugyanolyan jó szülők, mint a különböző neműek.

„Hiába próbál a kormány ellenséget gyártani az LMBTQI emberekből, az elmúlt napok megmutatták, hogy a magyarok nem kérnek a gyűlöletkeltésből. A következő időszakban arra fogunk fókuszálni, hogy minden létező jogi eszközzel megtámadjuk a jogsértő és embertelen törvényt itthon és külföldön is” – mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője. A közleményt 13 civil szervezet írta alá: Amnesty International Magyarország, Artemisszió Alapítvány, Budapest Pride, Emberség Erejével Alapítvány, Haver Alapítvány, Háttér Társaság, Közélet Iskolája, Labrisz Leszbikus Egyesület, Levegő Munkacsoport, Magyar Helsinki Bizottság, Nyomtassteis, Ökotárs Alapítvány
Szivárványcsaládokért Alapítvány.

A hétfői tüntetésről készült videónkat itt tudja megnézni:

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux