Iskola minden határon túl – Igaz történet az LMBTQ-diákokról
A neveket megváltoztattam, de mindez megtörtént. Saját tapasztalat. Az elmúlt napok eseményei után le kellett írnom ezt. Sőt megélve még durvább volt, mint így leírva. Varga Karlo középiskolai tanár írása.
Magyarország, a kétezres évek elején...
– Emlékszel, amikor Anna néni azt mondta nekem, hogy semmi nem lesz belőlem, csak egy drogos köcsög? Tessék, van munkám, letettem a jogosítványt, és ezt a saját pénzemből vettem.
Büszkén mutatta élete első autóját. Az iskola előtti parkolóban álltunk. Eljött, hogy meglátogassa volt tanárait, és megmutassa, hogy Ember lett belőle. Megvárt, amíg végeztem a tanítással:
– Hova mész? Elviszlek egy darabig. Szállj be! Meghívnálak egy kávéra, beülhetnénk valahová, ha van kedved beszélgetni. Nagyon örülnék.
Ügyesen vezetett a pesti forgalomban. Útközben dőlt belőle a szó. Mesélt az életéről, és visszaemlékezett az iskolai éveire:
–... és arra emlékszel, hogy ő mondta azt is nekem, hogy „Takarodj a Népligetbe szopni, buzi köcsög!”
Persze, hogy emlékeztem. Most is felzaklat. Ő nevetve beszélt a történtekről:
– Azután, hogy kiálltál értem, már nem mert ilyeneket mondani, de nagyon utált. Tényleg sokat köszönhetek neked. Hálás vagyok. Ezerszer adtál újra és újra lehetőséget, amikor nem tanultam, nem jártam be órákra, és még be is szóltam. Nehéz gyerek voltam. Te jobban hittél bennem, mint én magamban. Végül is így lett szakmám, hogy elvittél arra a versenyre, és jól sikerült. Halálra izgultam magam, de jókat szórakoztunk. Emlékszel, Mici is úgy izgult, hogy még reggelizni sem tudtunk. Csak járkáltam, nem tudtam leülni és megnyugodni, amíg az eredményre vártunk, mondhattál bármit. Az eredményhirdetéskor nem hittem el, mind nyertünk. Megkaptam a szakmát, olyan jól sikerült...
Robinak 11.- és 12.-ben voltam az osztályfőnöke. A szakmai tárgyakat is én tanítottam, így sokat találkoztunk.
Állami gondoskodásban élő, roma fiú volt, akit gyermekkorában értelmi fogyatékosnak nyilvánítottak. Mintha nem lenne elég ennyi hátrány, még sokat bántották is. Például Anna, aki a nevelője volt a gyermekotthonban. Megtehette, engedték neki. Néha nagyon gonoszak tudtak lenni ezekkel a gyerekekkel.
Többször beszéltem Annával, de nem vezetett eredményre. Nevetve mondta egyszer:
– Bármit megtehetek!
Sajnos tényleg sok mindent megtehetett. Többek közt azért, mert sokan egyet is értettek vele. Amikor az igazgatóhelyettesnek beszéltem arról, hogy mit mondott Anna a diákomnak, azt válaszolta:
– De hát tényleg buzi a gyerek.
Meg volt győződve arról, hogy rendben van, hogy így beszélnek, és az nem normális, hogy ezt nem tehetik meg. De kénytelenek voltak mégis visszafogni magukat és a kolléganőt, mert nem szerettek volna sajtónyilvánosságot vagy egy vizsgálatot. Magyar Bálint volt a miniszter, és tartottak attól, hogy nem biztos, hogy mindent következmények nélkül úgy megtehetnek, mint korábban. Változtatni azonban nem akartak. El is mondta nekem, hogy miért:
– Ez csak egy átmeneti állapot, hogy a fogyatékosokat beintegrálják a normál iskolákba, vagy hogy szépen kell fogalmaznod, és nem nevezheted buzinak, aki az. Majd visszatér minden a normális kerékvágásba. Ilyen a világ.
Sokat tettek azért, hogy a „világ” ilyen volt, és ilyen is maradt.
Például akkor, amikor Tomi megfogta a barátja kezét az iskola udvarán tanítás után. Néhány kolléga őrjöngött, ordítozott a gyerekekkel. Megszégyenítették őket, és megparancsolták nekik, hogy soha többet ne tegyenek ilyet. Tomi is egy állami gondoskodásban élő, gyermekkorában értelmi fogyatékosnak nyilvánított diákom volt, akinek szintén az osztályfőnöke voltam, csak később, mint Robinak.
Megbeszélést hívtam össze az eset miatt. Az igazgató nem jött el. A munkaközösség-vezető, az iskolapszichológus és egy kolléga egymás szavába vágva ordítoztak velem:
– Ez nem normális! Szokjanak le erről! Nehogy már ezt kelljen nézni. Ha ezt megengedjük, a többiek is rászoknak...
Persze a lány-fiú párok rendszeresen összebújtak a tanítás után az iskolaudvaron. Nemcsak egymás kezét fogták, csókolóztak is, és kézzel kielégítették egymást. Ezt engedték az iskolában.Azt is normálisnak tartották, amikor az egyik fiú tanítás után véresre verte a barátnőjét, és a hajánál fogva végighúzta a folyosókon és a lépcsőkön. Minden csupa vér volt. Az igazgató gyorsan feltakaríttatta, majd megtiltotta, hogy erről bárki az iskola falain kívül beszéljen. A helyettese azt mondta:– Ez egy cigány gyerek. Az ő kultúrájukban ez a szokás. Nem tehetünk semmit.
Persze Anna néni is megnyilvánult:
– Megérdemelte a kis ribanc, nem kellene más fiúkkal kacérkodnia.
A megbeszéléseken általában alig volt egy-két kolléga rajtam kívül, aki a gyermekeket védelmébe vette. Többen odajöttek hozzám, és négyszemközt elmondták, hogy hasonlóan gondolkodnak, mint én, és örülnek, hogy megvédtem a diákjaimat, de közülük senki nem állt ki nyilvánosan. Nem énértem, a gyerekekért.
Sokat kellett beszélgetnem, és konfliktusokat felvállanom azért, hogy egy kicsit jobb legyen az érintett gyerekeknek. Pici sikerek voltak. Például akkor, amikor Anna néni kollégiumi nevelőtanár lett, és egy diákját rendszeresen buzinak nevezte. Ő volt Ákos, akinek szintén az osztályfőnöke voltam 11-12. osztályban. Nagy „bűne” volt, hogy nem tudott bele simulni a környezetébe, és „átlagos” lenni. A megjelenésével is feltűnést keltett, de a véleményét is bátran elmondta. A legfinomabb megjegyzés is az volt vele szemben, hogy nem elég férfias. Ákos szőke hosszú haja ráomlott finom vonású arcára. Magassága mellett hosszú karjai és lábai is feltűnést keltettek. Modellként értékelték is, ám a kollégiumban nem.
Anna néni nem volt hajlandó Ákossal tanulni, inkább állandóan becsmérelte. Ákos édesanyja bement Anna nénihez, és az igazgatóhoz is. Én is többször beszéltem velük. Hiába, a buzizás folytatódott. Edina többször bejött hozzám is. Sokat beszélgettünk. Nagyon szomorú volt, hogy bántják a fiát, és úgy érzi, nem tudja megvédeni. Szerencsére nagyon szerette, és támogatta a gyermekét.
Ákos lebuzizása akkor szűnt meg, amikor egyszer azt tanácsoltam Ákosnak:– Mondd meg Anna néninek, hogy a buzizás helyett inkább azzal foglalkozzon, hogy kész legyen a leckéd!Ákos megmondta. Másnap bejött Anna néni az iskolába, és a folyosón ordítozni kezdett velem:
– Te beteg állat, te rohadék, mit képzelsz...
Nem volt lehetőségem válaszolni, mert az igazgató meghallotta, és kijött:
– Anna, azonnal menjen be az irodámba! Te meg menj a dolgodra!
Érintettként akár ott is lehettem volna ezen a beszélgetésen, de az eredményének is örültem. Anna néni nem buzizott többet.
Kérhettem volna külső segítséget. Nem tettem. Mindhárom diákomnak felajánlottam, hogy segítek nekik, de azt kérték, ne forduljunk senkihez. Így az maradt, hogy sokat beszélgettünk. Azért is, hogy ne legyenek öngyilkosok, mert mindhármuk többször gondolt erre. Illetve tanultunk, hogy szakmát szerezhessenek, és emberhez méltó, önálló életet élhessenek az iskolából kikerülve. Szerencsére ehhez a feltételeket biztosította az igazgató. Ő szerette, és sosem bántotta a gyerekeket. A kollégák között ugyan „viccelődött” néha:
– Semmi bajom a melegekkel, csak ne legyen kötelező.
A meleg szót használta, nem hallottam tőle a buzi szót soha. Bár soha egy gyereket sem bántott a másságáért, azt eltűrte, hogy egyes alkalmazottai ezt tegyék. A nyugdíjazása előtti években sokat beszélgettünk. Egyszer egy volt tanítványomról mesélt:
– Emlékszel Andikára az osztályodból, akinek meghaltak a szülei, mégis szépen tanult és levizsgázott? Tudod, tanult egy másik iskolában még a miénk után. Ott voltam a ballagáson. Meglepődtem, hogy egy Andrást szólítanak a bizonyítványáért, és látom, hogy Andika megy ki a színpadra. De nem az az Andika, akit mi ismertünk, hanem egy fiú, akit Andrásnak hívnak. Ez nekem nagyon furcsa, nem értem... de hát a lényeg, hogy ott is megállta a helyét. Most már van két szakmája. Mondtam is neki: Büszke vagyok rád!
Kormánypárti képviselők nemrég olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amelyek célja, hogy betiltsák azokat a létfontosságú iskolai programokat, amelyek egyrészt segítenek a fiataloknak abban, hogy információkhoz és támogatáshoz jussanak, másrészt elfogadóbb és mindenki számára biztonságosabb környezetet garantálnak. A törvényjavaslat ellen tüntetés szerveződik, itt tudsz csatlakozni az eseményhez (hétfő este 6 óra, Kossuth tér):
