Ugrás a tartalomra
x

Emma Watson szerint rengeteget tanulhatunk a homoszexuális pároktól

Emma Watson neve szinte teljesen összeforrt a Harry Potter franchise-zal, hiszen sok év után is még mindig a legtöbben Hermione Granger karakterével azonosítják. Pedig a színésznő már több filmben is bizonyította, hogy sokkal több van benne. Sőt, a magánéletében még sokoldalúbb, mint a mozivásznon. A színésznő már hírességként végzett el két egyetemet is, ahol angol irodalmat tanult. Manapság pedig színészi karrierje mellett aktívan jótékonykodik és aktívan kiáll a nők jogaiért.

A színésznő nemrégiben arról beszélt a Teen Vogue magazinnak, mennyire fontosnak tartja a párkapcsolatokban a sztereotípiák levetkőzését, aminek egyik alappillére a megfelelő kommunikáció. Ez különösen igaz azokra a párokra, ahol a szerepek nem a tradicionális formákat követik.

Emma Watson meglátása szerint a párkapcsolatokban az emberek túl gyakran várják el társuktól, hogy az minden igényüket előre lássák. Emellett kitért az azonos neműek közötti kapcsolatokra is. Ezekben különösen nagy szerepe van a megfelelő kommunikációnak, mivel a kapcsolaton belüli szerepek kapcsolatonként eltérhetnek. Követendő példaként pedig felhozta a BDSM közösséget. Meglátása szerint ugyanis e közösség tagjainál már alapkövetelmény a megfelelő kommunikáció, enélkül az együttlétek nem működhetnek. Ha pedig valamiért, hát ezért sokat tanulhatunk e közösség tagjaitól.

www.filmezzunkhu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux