Ugrás a tartalomra
x

Továbbra is megáldják a meleg párokat Németországban

Német katolikus papok annak ellenére is áldásukat adják a meleg párokra, hogy a Vatikán márciusi döntése értelmében erre már egyértelműen nincs lehetőségük – írja az Euronews.

A Hittani Kongregáció márciusban azzal az indokkal tiltotta meg a melegházasságok áldását, hogy szerintük Isten „nem adhatja áldását a bűnre”. 

Akkor a döntést a konzervatív katolikusok világszerte üdvözölték, míg a progresszívek tiltakoztak ellene. Németországban kifejezetten erős reakciókat váltott ki az új iránymutatás, mivel itt hosszú ideje folynak a viták arról, hogy mit kezdjen az egyház a homoszexualitás kérdésével. 

Németországban – a döntést figyelmen kívül hagyva – a héten körülbelül 100 templomban fogják megáldani meleg párok házasságát, emiatt pedig egyesek már  egy újabb egyházszakadástól tartanak az országban. A helyzetre reagálva már Ferenc pápa is arra figyelmeztette a német papokat, hogy összhangban kell maradniuk mindazzal, amit Róma előír számukra. 

A progresszívek szerint viszont a Hittani Kongregáció érvelése nem helytálló. „Biztos vagyok benne, hogy a homoszexualitás nem rossz dolog, a melegek szerelme pedig nem bűn” –nyilatkozta egy berlini pap ezzel kapcsolatban. Hozzátette: szerinte a melegek egymás iránti szerelme jó dolog, amelyet áldással is üdvözölni lehet. 

Németországban részben emiatt a konfliktus miatt már arról is szó esett, hogy a helyi egyház egyfajta szinódusi útra térne át. Ennek értelmében engedélyezhetnék például a papok házasságát, a nők pappá szentelését, valamint a melegházasságok megáldását is. Minderről azonban jelenleg is zajlanak a tárgyalások a Német Püspöki Konferencia, valamint a progresszíveket tömörítő Német Katolikus Központi Bizottsága közt és várhatóan csak ősszel juthatnak konklúzióra a felek. 

 

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux