Ugrás a tartalomra
x

Dollármilliárdokat veszítünk évente az LMBTQ-diszkrimináció miatt

A kelet-európai országoknak évi közel két százalékos veszteséget okoz a gazdasági növekedésben az LMBTQ emberek diszkriminálása – állítja az Open for Business (OFB) elnevezésű szervezet, amely mögött számos, a melegek befogadását támogató óriásvállalat áll.

Magyarország, Lengyelország, Románia és Ukrajna minden évben sok milliárd dollárt veszít azért, mert nem biztosít azonos munkajogot az LMBTQ embereknek, és magasabb összegeket költ az egészségügyben a HIV/Aids, valamint a depressziós megbetegedések miatt. Emellett úgynevezett agyelszívással kerül szembe, s képzett munkaerőt veszít, továbbá jobban meg kell küzdenie a befektetésekért. 

A Reuters által ismertetett jelentés szerint az LMBTQ emberekkel és a jogaikkal szemben nyitottabb országok általában sokkal jobban állnak pénzügyileg. A négy említett országban nem tiltott a meleg szex, de egyikben sem engedélyezett a melegek házassága, és mindben előfordulnak fizikai támadások a melegek ellen, ami megnehezíti, hogy nyitottan éljenek.

Lengyelországban mintegy száz település írt alá deklarációt, amely szerint „mentes az LMBTQ ideológiától”. Tőlük ezért az EU tavaly visszatartotta a támogatásokat. 

Az EU vonatkozó döntése mögött álló Helena Dalli, az egyenlőség kérdéseivel foglalkozó biztos elmondta: a melegek diszkriminációjának kezelése gazdaságilag is kedvező, nem csupán az egyenlőség és a tisztesség területén hoz eredményeket, mert növeli a vállalatok versenyképességét a tehetségek vonzásában és megtartásában. 

A jelentés azt is megállapította, hogy a négy ország vállalatainak többsége támogatja az LMBTQ emberek egyenjogúságát és a munkahelyi sokszínűséget. A jelentés elkészítését többek között a Google finanszírozta, de az OFB-t számos óriásvállalat támogatja, köztük sok más mellett a Microsoft, a Barclays és a Deutsche Bank is.   

 

reuters.com

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux