Ugrás a tartalomra
x

Brazil Gay Pride Parade

A brazil hét befejezéseként, megnéztük, milyen a homoszexuálisok helyzete Brazíliában.

Brazíliában 1830-ban eltörölték a homoszexualitás büntethetőségét, 2013-ban pedig engedélyezik az azonos neműek házasságát. Sajnos az örökbefogadást tiltják, és csak néhány városban illetve államban tilos a diszkrimináció. A meleg és biszexuális férfiak nem adhatnak vért az aktustól számított egy évig. 2019 óta bűncselekménynek számít a homofóbia, és a transzfóbia. Annak ellenére, hogy Brazíliában a homoszexualitás teljesen elfogadott, a lakosság gyakran elutasító a brazil melegekkel szemben is. 

Brazília államfője jelenleg a Szociális Liberális Párt elnöke Jair Bolsonaro, aki híres homofób megnyilvánulásairól, a melegek elleni kirohanásairól. Elhíresült mondata szerint, "ha a fia meleg lenne, nem bánná, ha inkább egy balesetben meghalna". Melegjogi aktivisták szerint Bolsonaro kijelentései fokozhatják a homoszexuálisok elleni erőszakot Brazíliában. 2017-ben 445, 2018-ban 420 embert öltek meg homoszexualitása miatt.

Ez viszont egyáltalán nem akadályozza meg azt, hogy a világ második legnagyobb Pride felvonulását tartsák meg Brazíliában.

A melegfelvonulást Sao Paulo-ban rendezik meg, idén lenne a 24. alkalom. Az utolsót 2019-ben tartották, a felvonulás témája a Stonewall-i zavargások 50 éves évfordulójának megemlékezése volt. Tavaly a pandémia miatt  törölték a rendezvényt, az idei tervezett dátum 2021. június 06. Becslések szerint mintegy 3 millió résztvevővel lehet számolni az eseményen.

A felvonulás az Avenida Paulista-n (Paulista sugárút) indul, és a belvárosban ér véget. Ez egy mintegy 2,7 km hosszú sugárút, itt található a város üzleti életének központja. Sao Paulo legmagasabb pontjai közé tartozik. A felvonulás pontos útvonalát itt megnézhetitek.

Egy kis ízelítő a 2019-es felvonulásról:

 

Aki a felvonulás előtt-után is szórakozni szeretne, könnyű helyzetben van. Sao Pauloban tucatnyi meleg klub, szálloda, táncklub, randihely, meleg szauna, mozi, és szexklub található. Felkapott a nappal nyitva tartó bár a "Frei Caneca" klub, illetve a "Bar Fama".

A városban található Amerika legnagyobb meleg klubja, a "The Week". A hely jellemzése az ajánló szerint: nagy, merész, hedonista, és drága. És nem mellékesen teli dögös, kevéssé öltözött, szexi fiúkkal.

 

"Testvérklubja" Rio de Janeiroban található, a "The Week Rio". A klubban 2 különböző színpad, számtalan bár, szabadtéri terasz, és medence is található.

Ha valaki ezek után kedvet kapott ellátogatni Brazíliába, itt segítséget kaphat szállások, klubok, szórakozási lehetőségek tekintetében.
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux