Meleg vagy nem meleg? – A „melegcsali” jelenség
Képzeld magad elé a szitut: nézed a kedvenc sorozatodat. Amiben van két azonos nemű szereplő. Akik a-a-a-annyira cukik lennének együtt... Nézed a sorozatot, részről részre, abba se tudod már hagyni, úgy izgulsz, mert egyre inkább úgy tűnik, ők bizony össze fognak jönni... Minden jel erre utal.
Ha egy hetero pár viselkedne így, kerülne ilyen helyzetekbe, nézne így egymásra, szólna így a másikhoz... abból tuti románc lenne!
Aztán vége az évadnak, sőt, a sorozatnak is, és a meleg pár, akiért végig izgultál... nem jött össze.
Helyette mindketten egy hetero-szerelemben állapodtak meg, valaki mással. (Vagy meghaltak.) Mintha nem láttál volna már épp elég pont ugyanilyen súlytalan, felszínes hetero sztori, mint amilyenné ez vált. (Vagy nem láttál volna soha olyat, hogy egy meleg szereplő tragikus halált hal...)
Hiába építették föl a sorozat alkotói a meleg pár kapcsolatát, hiába lett mély és bensőséges és érdekes és élő... Nem, a végén inkább oda lett dobva nekik egy ellenkező nemű partner, akivel igaz, hogy semmi közös élményük nem volt, és nullához közelít a kémia – de legalább a homofób nézők mégis nyugodtan alhatnak az éjjel.
Ha pedig halállal végződik a dolog, az még elkeserítőbb, mivel a „temesd el a meleget” (bury your gays) egy régi, agyonhasznált és nagyon káros klisé.
Ha átéltél már valaha ilyesmit, akkor a „melegcsali”-nak nevezett jelenség áldozata vagy. A kifejezés angol eredetije a „queerbaiting”, ami magyarul olyasmit jelent, hogy „a nézők becsábítása azzal, hogy egy karakter talán meleg”. (Queer=meleg, baiting=csalétek.)
A „melegcsali” tehát az, mikor a sorozat/film/könyv írói/producerei megpróbálják az LMBTQ-témákat kedvelő közönséget bevonzani azáltal, hogy a szereplők közötti azonos nemű kapcsolatokra utalnak – bár valójában ezek a kapcsolatok soha nem teljesednek ki.
Ezt persze ne tévesszük össze azzal, amikor az LMBTQ-nézők odaképzelik két, azonos nemű karakter közé a kémiát. (Ezt az angolban „shipping”-nek hívják, ami a „relationship”-ből jön, és azt írja le, amikor az adott párost csak a rajongók akarják összeboronálni.)
A „melegcsali” („queerbaiting”) más. Több annál, mint hogy a rajongók egy része össze akarja boronálni a karaktereket. A melegcsali esetében valódi erotikus feszültség jelenik meg két szereplő között, és rendszeresek, sőt szándékosak a homoerotikus utalások.
Ez egy marketinges fogás, ami az LMBTQ témákra fogékony nézőket arra csábítja, hogy ráhangolódjanak a műsorra, miközben nem sejtik, hogy a készítőknek valójában soha nem volt szándéka az utalásokat tényleges kapcsolat szintjére emelni.
Azzal, hogy LMBTQ-karaktereket és kapcsolatokat használnak csaliként, az adott sorozat/film/médiatermék készítői begyűjthetik a meleg nézőket (és azok pénzét), de persze anélkül, hogy ténylegesen felvállalnák az LMBTQ-közösség megjelenítését és a mellettük való kiállást.
Ezek az írók és rendezők tudják, hogy (a meleg karakterekhez hasonlóan) a meleg nézők is kisebbséget alkotnak. Éppen ezért megtehetik, hogy anélkül próbálják vonzóvá tenni a sorozatot számukra, hogy a fő közönségüket, akik esetleg kényelmetlenül érzik magukat a nyíltan meleg karakterek miatt, elidegenítenék. Így a sorozat vagy film felkerülhet az LMBTQ-piacra, miközben elkerüli a homofób piac esetleges nemtetszését.
Példák: „melegcsali” a sorozatokban
Az Odaát (Supernatural) ennek az iskolapéldája. A két férfi szereplő, Dean és Castiel interakcióit az elejétől fogva romantikus felhangok hatották át, ezért hamar a rajongók kedvenceivé váltak. A 145 epizódban, amelyben Castiel szerepel, számtalan gyanús párbeszéd van, és rengeteg olyan interakció, ami romantikával végződne, ha az egyik szereplő történetesen nő lenne. Ehelyett az alkotók kegyetlen queerbaitingbe fogtak, a rajongók egyre nagyobb felháborodására.
Mindez a sorozatzáró részekben tetőzött ki, amikor elérték, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon: tulajdonképpen már-már elismerték a párost, de abban a pillanatban meg is halt az egyikük.
A melegcsali miatt kritizált egyéb műsorok között szerepel a Sherlock (John Watson és Sherlock Holmes), a Doktor House (Gregory House és James Wilson), a Merlin (Arthur Pendragon és Merlin), az Egyszer volt, hol nem volt (Emma Swan és Regina Mills), A Narancsvidék (Marissa Cooper és Alex Kelly), valamint a Született detektívek – aminek írói és szereplői valóban beismerték, hogy leszbikus románcot játszott el a két főszereplő, akik persze végül sosem jöttek össze. Végül pedig a Riverdale-t is érték kritikák, amikor Betty és Veronica, akik „közeli barátok”, egy alkalommal bevállalásból csókolóztak egymással, amivel a készítők hamisan azt a reményt keltették, hogy a két szereplő talán összejön.
A 90-es évek gyermekeinek eszébe juthat a Xena: A harcos hercegnő című sorozat két főszereplője, Xena és Gabrielle. Bár az internet népe vitatkozik rajta, hogy ez szándékos melegcsali-e, az tény, hogy a két nő a történet szerint egymásnak rendelt lelki társak, akiket még a halál sem választhat el – ennek ellenére a sorozat soha nem ismeri el, hogy a kapcsolatuknak lenne romantikus és/vagy szexuális vonzata is.
Saját kedvenc példám pedig Kara/Supergirl és Lena Luthor a Supergirl című sorozatból, akiknél be kell valljam, én magam is bekaptam a csalit: végig szurkoltam nekik, és reméltem, hogy a 21. században a készítők már bevállalják ezt a románcot – és csalódnom kellett, amikor az összes jel/utalás ellenére mégsem tették.
További példák: „melegcsali” más médiában
A jelenség nem korlátozódik a tévésorozatokra. Például a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarab írói is megpróbálták az LMBTQ-rajongókat behúzni a csőbe. „Az írók szándékosan építették be ezt a rajongói elméletet a projekt előkészületeibe, hogy bevonzzanak minket, de végül úgy döntöttek, épp csak annyit változtatnak rajta, hogy ne kelljen beismerniük, hogy két fiút (Albus Potter és Scorpius Malfoy, a szerk.) meleggé tettek” – mondta Jameson Ortiz, LMBTQ-aktivista. – „Ez igazi queerbaiting, mert pontosan tudták, kiket és miért próbálnak behúzni a csőbe. De végül mégis kihagyták azt a fő vonzerőt, ami ezeket a rajongókat igazán lelkessé tette volna. Ez nagyon tipikus, mások is csinálják: előkészítik a meleg románcot, folyamatosan utalnak rá, hihetővé, méllyé és tökéletesé teszik, majd mielőtt kiteljesedne, kiszorítják a történetből.”
Az élőszereplős Szépség és a Szörnyeteg adaptáció szándékosan húzta el a mézesmadzagot az LMBTQ-közösség orra előtt azzal, hogy Lefou-t mint az „első nyíltan meleg Disney-karakter” harangozták be, ráadásul „egy igazi meleg pillanattal”. Hát, aki megnézte a filmet, az tudja, ez mennyire váltotta be a reményeket...
A Power Rangers újraindításának tervében állítólag egy leszbikus Yellow Ranger szerepelt, de a szexualitása alig kapott többet, mint említés. A Scarlett Johansson főszereplésével készült Ghost in the Shell is sárosnak mondható kicsit, mivel a trailerben megjelenik egy leszbikus csók, ami komolyabb kapcsolatra utal, mint ami a filmben aztán valójában megjelenik.
Képregényekben is előfordul ilyesmi, ahogy könyvekben/regényekben is. Sőt, kutatók is foglalkoznak a jelenséggel, és szakirodalma is van a médiatudományon belül. Ha még több példára vagy kíváncsi, ezt a háromrészes, angol nyelvű Youtube-sorozatot lehet érdemes megnézni, illetve ezen a linken hosszú listát szedtek össze a gyanús esetekről. Magyarul az egyik cikk, ami a queerbaiting-ről eddig megjelent, itt található – ebben a kifejezést úgy fordítják, „különccsali”, ami véleményünk szerint nem adja át elég jól, mit is takar a dolog, ezért ennek használatát itt nem vettük át.
Hangsúlyozzuk ki újra, nem arról van szó, amikor a rajongók belelátnak valamit oda, ahol igazából semmi sincs. Például annak idején szinte már mozgalom alakult aköré, hogy a Star Wars VII. Az ébredő erő két fiú főszereplőjét, Finn-t és Poe-t a rajongók össze akarták boronálni, ilyesmi viszont a készítőnek úgy tűnik, eszük ágában sem volt.
Tehát a „melegcsali” jelenség szerves része a gyártók és a szerzők szándéka, hogy a meleg utalásokat beleteszik a műbe, de sosem teljesítik ki. (Sőt, még az is gyakori, hogy ha a kapcsolat ötlete felmerül, akár a műben magában, akár kommentárokban, fennhangon kinevetik és elvetik.)
A határvonal persze nem mindig könnyen meghúzható aközött, hogy mit látnak bele egy filmbe csak a rajongók, és mire adnak a készítők valóban okot. De tény, hogy gyakran tagadhatatlanul szándékos a készítők részéről a homoerotikus utalások felhasználása, ami nemcsak bosszantó, de egyenesen káros is.
A baj ugyanis az, hogy a „queerbaiting” miatt a melegek végeredményben rosszul járnak. A valós képviselet hiánya oda vezet, hogy az LMBTQ-karakterek másodrendűekké válnak, és ritkábban kapnak tisztességes, jól megírt történetet.Sőt, a „melegcsali” jelenség azt is sugallja, hogy a meleg kapcsolatok kevésbé értékesek, és nem érdemesek a valódi megjelenítésre.
Azért jó példák is vannak.
Szerencsére akad jó néhány olyan sorozat és film, ami morzsáknál többet is ad számunkra. Ha halálosan eleged van a hetero románcokból, számos tévésorozatot nézhetsz, ami tartalmaz összetett LMBTQ-karaktereket. Itt egy nem teljes lista:
A visszatérők
Narancs az új fekete
Szeplőtelen Jane
A Grace klinika
A fiúk a klubból
A szolgálólány meséje
Sötét árvák
Hazug csajok társasága
