Ugrás a tartalomra
x

Húszezer meleg pár házasodott össze húsz év alatt Hollandiában

Közben továbbra is népszerű a bejegyzett élettársi kapcsolat. Húsz éve az azonos neműek házasságának hollandiai bevezetése óta körülbelül húszezer meleg pár kötötte egybe az életét házassággal – írja az NL Times. A Statistics Netherlands által közzétett adatok alapján több mint 19 ezer homoszexuális férfi és közel 21 ezer leszbikus nő kötött házasságot Hollandiában az elmúlt két évtizedben.

Hollandia volt a világon az első olyan ország, amely bevezette az azonos neműek házasságát. A történelmi pillanat 2001 április 1-jén történt, éjfélkor, amikor is Job Cohen, akkori amszterdami polgármester összeadott négy azonos nemű párt.

A házasság mellett azonban 2015 óta újból népszerűségnek örvend a bejegyzett élettársi kapcsolat is. A tavalyi évben a meleg párok 44 százaléka, a leszbikus párok 39 százaléka, míg a heteroszexuális párok 32 százaléka „kötötte össze az életét” inkább bejegyzett élettársi kapcsolattal a házasságokhoz képest.

Címlapképen: Azonos nemű párok ünneplik a házasságukat 2001-ben

 

mandiner.hu

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux