Ugrás a tartalomra
x

Szájernek tűrnie kell, hogy szórakozzanak rajta

„Ez olyan, mintha valakit megölt volna, de utána megsajnálja, majd megjelenik az áldozata temetésén – ettől azonban még az eredeti cselekményét kell megítélni” – illusztrálta plasztikusan Magyar György ügyvéd, miért hamis Szájer József követelése, miszerint őt már hagyják békén, hiszen már nem közszereplő. A botrányba keveredett, majd lemondásra kényszerült vezető fideszes politikus közszereplő volt a botrány idején, ezért az akkori megítélés alá esik, s nem hivatkozhat arra, hogy ma már magánember.

Dr. Magyar György

Hosszú hetek után ismét az érdeklődés középpontjába került Szájer József botránya: köszönhetően annak, hogy – miként mi is beszámoltunk róla – egy belga tévéstáb éppen a helyi rendőrök munkájáról készített dokumentumműsort november végén, s profi kamerákkal sikerült lefilmezniük, ahogy az ereszcsatorna tövében álló Szájer Józsefet éppen kikérdezik a rendőrök a 27 fős házibuliról, vagyis meleg szexpartiról való menekülési próbálkozása után. A filmet a héten mutatták volna be, ami végül – a belga ügyészség kérése miatt – ugyan elmaradt, de korábban a belga VTN csatorna közzétett egy ötperces előzetest, amit utóbb szintén törölt, de addigra már óriási pályát futott idehaza (is). A magyar sajtó – és közvélemény – pedig nemigen kímélte a korábbi fideszes EP-képviselőt, aki lebukása óta már minden pozíciójáról, valamint a Fideszben viselt titulusáról lemondott.

Pontosan erre hivatkozva próbálta – tipikus fideszes fennhéjázó módon – elérni Szájer, hogy ne lehessen az ügyével már foglalkozni. Arra hivatkozva, hogy a belga ügyészség vizsgálata után nem indult ellene hivatalos eljárás, illetve kifizette a rászabott bírságot, a közleményében leszögezte: „minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom”.

Szájer tehát arra apellál, hogy már nem közszereplő, bár az eredeti megfogalmazásban (2003. évi III. törvény) az áll, hogy „közszereplő: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.” 

Vajon megállja-e a helyét  Szájer érvelése? Tényleg jogosan követelheti-e, hogy ne foglalkozzanak a továbbiakban a személyével és az ügyével azután, hogy – saját megfogalmazása szerint – vállalta a politikai felelősséget a tettéért? Magyar György szerint a válasz mindkét kérdésre: „nem”. 

„Szájer hamisan érvel, hiszen közszereplőként követte el a cselekményt, akkor, amikor Magyarországot képviselte Európában, s ez az akkori megítélés alá esik, ezt elrejteni azzal, hogy már nem vagyok közszereplő nem lehet” – szögezte le az ügyvéd. Egyben cáfolta a szájeri érvelést, miszerint ma már magánember, és ezért senkinek semmi köze ahhoz, mit követett el akkor, amikor közszereplő volt. Ebben a kontextusban ugyanis ő nem magánember, hiába lett azóta azzá. Közszereplőként pedig tűrni kell, hogy bírálják, hogy szórakoznak rajta – húzta alá Magyar György.

www.hirklikk.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux