Ugrás a tartalomra
x

Egy francia nyelvű belga honlapon továbbra is kint van a videó Szájer József elfogásáról

Bár a flamand nyelvű honlapokról leszedték a Szájer József elfogásáról készült felvételeket, a vallon 7sur7 hírportál videóján még mindig fent vannak a részletek, ahol a Fidesz alapítóját a brüsszeli ereszcsatornás szökési próbálkozása után kérdezik ki a rendőrök.

Korábban arról írtunk, hogy a brüsszeli ügyészség szedethette le a belga VTM televízió honlapjáról azt a videót, amelyen a korábbi fideszes EP-képviselő, Szájer József elfogása látható, értesült az Euronews.

Szerdán napközben került ki több belga honlapra is egy ötperces előzetes egy csütörtöki tévéműsorról. A felvételeken az látszott, ahogy Szájer Józsefet decemberben az emlékezetes brüsszeli orgia utáni ereszcsatornás szökési próbálkozása után kérdezik ki a rendőrök. Ahogy azt korábban megírtuk, szerda estére azonban a legtöbb helyről eltűntek a videók.

Az Euronews úgy tudja, a felvételek flamand narrációjában elhangzott Szájer neve, ezzel sérülhetnek a személyes adatokhoz fűződő jogai.

A tavalyi brüsszeli melegorgia után először szerdán nyilvánult meg Szájer József, a mandátumáról lemondott fideszes európai parlamenti képviselő. A politikus közleményt adott ki, amelyben arról írt: a brüsszeli ügyét lezárták, csak 250 eurós bírságot kellett fizetnie.

A videóanyagot, amelyben a volt EP-képviselő arca kitakarva szerepelt, az Euronews szerint nem kifogásolta az ügyészség, így a tévétársaság új narrációval akár ismét közzéteheti a felvételeket. Információik szerint ugyanakkor az ügyészség azt kérte, hogy külföldi tévétársaságoknak ne adják ki a felvételeket.

Az Euronews értesüléseit a brüsszeli ügyészség eddig hivatalosan nem erősítette meg. A Telex szerdán napközben kereste a belga tévécsatornát, kérdéseket küldtünk a felvételről, arról, hogy Szájer tudott-e róla, látta-e, illetve a magyar állammal, diplomáciával felvették-e a kapcsolatot. Egyelőre nem válaszoltak.

www.telex.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux