Ugrás a tartalomra
x

Sürgős kérdés az önkormányzatokhoz járvány idején: született-e az LMBTQ propagandát tiltó intézkedés?

Született-e olyan önkormányzati fenntartói intézkedés, amely szerint az önkormányzati fenntartású intézményekben nem lehet az LMBTQ propagandát terjeszteni és népszerűsíteni? – ezt a sürgősséggel, gyakorlatilag azonnal megválaszolandó kérdést küldte ki március 2-án a Fejér Megyei Kormányhivatal minden megyei település önkormányzatának, mégpedig a Miniszterelnökség megbízásából.

A dokumentumot az egyik Fejér megyei település jegyzője juttatta el lapunknak. Mint megjegyezte, kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy LMBTQ-ügyekkel foglalkozzanak, hiszen a járvány harmadik hulláma még csak felfutóban van, ami már a szigorításokkal kapcsolatos kormánydöntést megelőzően mind komolyabb feladatokat rótt az önkormányzatokra.

"Nyilván politikai okai vannak annak, hogy ilyen megkeresésekkel bombázzák az önkormányzatokat. Ami nem is lenne gond, ha emellett kapnának támogatást a járvány elleni helyi védekezéshez. Egészen alapvető információkat sem oszt meg velünk a kormányhivatal vagy más illetékes hatóság, így például nem tudjuk, településünk és a szomszéd városok aktuálisan milyen mértékben sújtottak a járvány által, az adatokat sokszori kérésünk ellenére is titkolják." – fogalmazott a jegyző, aki megjegyezte: helyben semmilyen „LMBTQ propagandával” nem találkozott, de az valószínűleg nem is érdekelne senkit.

A sürgős adatbekéréssel kapcsolatban megkerestük a Miniszterelnökséget is. Azt szerettük volna megtudni, mi indokolta a kérdés megválaszolásának sürgősségét a pandémia minden eddiginél pusztítóbb harmadik hullámának idején, illetve hogy hátrányt szenvedhetnek-e bármiben – például különböző támogatásokban való részesülés terén – azok az önkormányzatok, amelyek nem hoztak döntést az LMBTQ propaganda tiltására. A Gulyás Gergely vezette tárca nem reagált, de ha megteszik, frissítjük cikkünket, vagy külön cikkben tesszük közzé reakciójukat.

 

hang.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux