Ugrás a tartalomra
x

Németh Kristóf a gendersemleges vécékről: Oda jutottunk, hogy valaki olyan szabad, hogy azt se tudja, fiú-e vagy lány?

A vita onnan indult a LifeTV stúdiójában, hogy a Toy Storyból ismert Krumplifej úr a gendersemlegesség jegyében mostantól csak Krumplifej lesz.
Néhány hete írtunk arról, hogy a Hasbro játékgyártó cég gendersemlegessé teszi a főként Toy Story-filmekből ismert (de egyébként Amerikában az ’50-es évektől őrülten népszerű) Krumplifej úr nevezetű figuráját. A cég úgy indokolta döntését, hogy a gyerekek így majd színesebb családokat hozhatnak létre játék közben – a nemet illető jelzőt így eltávolítják róla, azaz Krumplifejként találkozhatunk vele a boltokban.

Ezt a témát kezdték el boncolgatni a Bréking adásában, ahol Demcsák Zsuzsa és Németh Kristóf nagyon nem voltak egy hullámhosszon a gendersemlegesség témáját tekintve.

"Ez a gendersemleges barbie: van kis fütyije, amit fel lehet tenni, van kis cicije is, mind a kettőt egyszerre is fel lehet tenni. Értem, amit mondasz, de egy percig megpróbálok hátralépni: ez azt jelenti, hogy nemileg semleges. Mi az, ahol ez pozitív tud lenni? Jó, ha gendersemleges egy iskolai osztály. Az én apukám még úgy járt iskolába, hogy fiúosztályok voltak és lányosztályok. Azóta koedukáltan járnak, ez tök jó. Az, hogy együtt játszhatunk az óvodai csoportban, az jó része a nemileg semlegesnek."

„Azért a nemileg megkülönböztetés más, mint a gendersemlegesség” – vágott közbe Demcsák. Ezután a színész úgy folytatta:

"Az egyik esetben arról beszélünk, hogy ne is beszéljünk arról, vannak-e nemek. Például a gendersemleges vécé: azok számára, akik nem tudják eldönteni. Gyerekkoromban azt mondták, ez olyan hülye, hogy azt se tudja eldönteni, fiú-e vagy lány. Már bocsánatot kérek, most akkor oda jutottunk, hogy ő olyan szabad, hogy azt se tudja, fiú-e vagy lány? Én fából vaskarikának érzem ezt. Valóban nem tudom megérteni ennek a logikáját. Mi a jó ebben? Ha már ennyire érzékenyek vagyunk, akkor miért a társadalom, 0,000001 %-át szemeljük ki, akiknek csinálunk külön vécét, külön osztályt, külön krumplifejet. Ott vannak a beteg gyerekek, mozgáskorlátozottak. Lényegesen több embert érint, velük nem vagyunk ennyire érzékenyek, ezt álságosnak érzem. Nézz ki itt az utcára, hol lehet itt kerekesszékkel közlekedni? Ez itt kezdődne szerintem. Mármint az érzékenyítés. Nyilván nagyon fontos, ha valaki nem tudja a nemi identitását besorolni az általunk ismert kategóriába, ezt aláírom."

Majd Demcsák kifejtette, hogy ha ez úgy érhető el, hogy Krumplifejeket gyártanak, ők utána meg beszélnek róla, akkor ezt kell tenni.

"Lehet, hogy te ezt gondolod, Zsuzsi, kérlek, legyél annyira liberális meg píszí, hogy elfogadod, hogy én ezt nem így gondolom."

Az adás ide vonatkozó részletét ezen a linken lehet megtekinteni.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux