Ugrás a tartalomra
x

Hrutka János: Nem elfogadott a futballban melegnek lenni

Az egykori válogatott focista Gulácsi Péter kiállásáról, a magyar sportközeg mentalitásáról és a Nélküledről is beszélt a Magyar Narancsnak.

A korábban a Ferencvárosban és a Kaiserslauternben focizó 24-szeres válogatott Hurtka Jánossal előző héten megjelent véleménycikke után a Magyar Narancs készített interjút arról, mennyire volt vékony jég Gulácsi Péter számára kiállni a szivárványcsaládok mellett: Hrutka elmondása szerint teljesen egyértelmű volt a magyar szurkolói közeget ismerve az a “kommentcunami”, amit kapott a kapus, ahogy azon sem lepődött meg, amikor ő hasonlót kapott először.

“(A fanatikusabb szurkolók között) sokan azon az állásponton vannak, hogy a sportolónak az a dolga, hogy sportoljon, ne nyilvánuljon meg politikai vagy közéleti kérdésekben. A kérdés csak az, hogy ezen része a közönségnek akkor is így vélekedne, ha egy sportoló számára tetszetősebb témakörben (pl. székely autonómia vagy Trianon) posztolna?” - tette fel a kérdést.

Hrutka nem lepődött meg azon sem, hogy a válogatott csapatkapitányától és a Magyar Labdarúgó Szövetségtől sem érkezett reakció a Gulácsit ért írásos támadások miatt (idő közben Marco Rossi szövetségi kapitány visszafogottan a védelmébe vette Gulácsit - a szerk.), pedig fontos lenne, hogy minél többféle embert meg tudjon szólítani a futball. “Ha Németországban bárki kirak egy ilyen bejegyzést, mindenki elfogadja, és megy tovább az élet. Itt pedig: ‘mondja le a válogatottságot.”

A jelenleg játékosügynökként dolgozó Hrutka szerint sokatmondó adat, hogy amikor a német válogatott Thomas Hitzlsperger felvállalta másságát visszavonulása után, Angela Merkel és egykori klubcsapatának vezetése és játékosai is mellé álltak, “Gulácsi posztjánál meg látjuk, hogy nem hogy a legfelsőbb körökből, még a saját sportágán, szakmáján belülről is hányan vállalták, merték azt mondani, hogy ebben lehet igazság.”

Ezek után egy kissé provokatív kérdésre elmondta a véleményét a 2019-ben egy cikk miatt politikai üggyé változott Nélküled-éneklés is: “Poénkodunk ezzel, de odáig fajult a helyzet, hogy ha most azt mondanám, nekem tetszik ez a dal, akkor megkapnám, hogy biztos jobboldali vagyok. Ha pedig szeretem Pintér Béla darabjait (...), akkor biztos baloldali. Minden ki lett sajátítva egy bizonyos oldalra, megvannak a skatulyák.”

A végére kitértek arról, ciki-e a futballban melegnek lenni: “Inkább úgy fogalmaznék, hogy a mai napig nem elfogadott” - mondta Hrutka, hozzátéve, hogy ez az ő csapataiban nem volt téma, de azért is lehet, mert az érintettek nem is nagyon merik vállalni. “Ha valaki ránéz Gulácsi Péter üzenőfalára, nem is gondolkodik azon, hogy holnap bejelentse-e vagy sem.”

 

hvg.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux