Ugrás a tartalomra
x

Egy német nő lett a világ első queer rabbija

Helene Shani Braun senkihez sem tudott fordulni tanácsért a queersége miatt, ezért úgy döntött, hogy ő lesz az a rabbi, aki ezt felvállalja. Helene Shani Braun lesz hamarosan Németország legfiatalabb női rabbija – írta meg a Telex. hangúlyozták, hogy a fiatal ráadásul az első, aki vállaltan queerként (vagyis nem heteroszexuális, és nem a hagyományos genderrendszerbe illeszkedő) lesz zsidó vallási vezető Németországban.

A Deutsche Welle videójában Braun mellett szerepel egy másik női rabbi is, Gesa Ederberg, aki arról beszél, hogy korábban gyakran volt olyan, hogy emberek kimentek a teremből, amikor meglátták, hogy egy nő a rabbi. Ederberg a '90-es években vette fel a zsidó vallást, ma pedig annak a berlini Új Zsinagógának a vezetője, ahol az első női rabbi, Regina Jonas is dolgozott.

A portál azt írja, hogy Braun azt vette észre, hogy senkihez nem tud fordulni tanácsért a queersége miatt, ezért úgy döntött, hogy ő lesz az a rabbi, aki ezt felvállalja. A Telex szerint Braun példája jól mutatja, hogy mennyit fejlődött a modern zsidóság, és mennyivel nyíltabbá vált az évek során.

 

mandiner.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux