Ugrás a tartalomra
x

Maguknak választhatnak nevet egy iskolában a transznemű gyerekek

A transznemű és nem bináris gyerekek maguknak választhatnak nevet egy római művészeti középiskolában, hogy ezzel megerősíthessék a saját maguknak kigondolt identitásukat.

A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint a névváltoztatás alapvető részévé válhat annak a folyamatnak, amelyben a diákok megerősítik azon identitást, amit magukénak éreznek, és megkülönböztetik attól, amelyikbe beleszületett az illető, vélik a római Ripetta középiskolában, ahol egy új szabályzatot vezettek be a transznemű és nem bináris fiataloknak kedvezve.

A kezdeményezést elindító tanulói csoport véleménye szerint, a diákok a vezetéknevüket is megváltoztathatják a számunkra legjobbra, mert az apától örökölt vezetéknév megtartása, csak a patriarchális társadalom egyik maradványa, aminek semmi jelentősége.

Az iskola álláspontja szerint a tanulók hiteles identitása, amit maguknak választanak, ezzel szemben a hivatalos szervek még mindig a régi nemükhöz tartozó néven hívják a transznemű tanulókat, ami hosszú távon sérüléseket okoz, és nehezíti a nemváltoztatás lelki folyamatát.

A kiválasztott név, még akkor is, ha különbözik a tanuló hivatalos nevétől, a képzés teljes időtartama alatt bekerül az elektronikus nyilvántartásba, a füzetekbe és a képekre, áll az iskola megváltozott szabályzatában.

 

888.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux