Ugrás a tartalomra
x

5 jel, ami arra utal, hogy megtaláltad a szexuális lelkitársad

Szokás mondani, hogy a jó kapcsolat alapja a bizalom, az őszinteség, és természetesen a jó szex. Időnként a harmadikat hajlamosak vagyunk kissé alul értékelni, pedig pontosan olyan fontos, hogy harmóniában legyetek az ágyban, mint az élet egyéb területein. Ha következő hét jellemző igaz rátok, akkor nincs okotok a félelemre,
szexuális értelemben abszolút összeilletek!

Ítélkezés nélkül meghallgat

Sokszor előfordulhat, hogy megfordul a fejedben néhány pajzán gondolat, és olyan dolgok, amiket szívesen kipróbálnál, azonban attól tartasz, hogy a másik úgy fog rád nézni, mintha teljesen elment volna ez eszed. Ha megtaláltad azt a társat, akivel tökéletesen kiegészítitek egymást, akkor nincs ilyen problémád. Előfordulhat, hogy nemért egyet az ötleteddel, vagy visszautasítja azt, viszont nem fog elítélni, és kellemetlen helyzetbe hozni miatta.

Ugyanannyi szexre van szükségetek

Vannak, akik minden pillanatban a szexre gondolnak, és vannak, akiknek vannak olyan időszakok, amikor jobban, és van, amikor kevésbé szeretnének ágyba bújni a párjukkal. Ha megtaláltad a szexuális lelki társad, ő éppen annyit akar majd a szexből, mint te. Mindegy, hogy heti hétből hétszer estek egymásnak, vagy havonta csak 2-3 alkalommal, a lényeg hogy mindkettőtöknek megfelel a mennyiség.

Nyitottak vagytok

Előfordul sajnos, hogy valaki olyannal sodor össze az élet, aki nem nagyon veszi figyelme az igényeidet, vagy csak magával foglalkozik, és azzal, hogy neki jó legyen,vagy egyáltalán nem nyitott az esetleges tanácsaira. Ha minden megfelelően működik köztetek, akkor bármikor elmondhatod a partnerednek, hogy mit szeretnél másként,mi az, amivel nagyon elégedett vagy, és mi az, amin szeretnéd, ha változtatnátok.

Önmagad lehetsz

Mint ahogy az egész kapcsolatra, így a szexre is igaz, hogy akkor van minden rendben, ha igazán önmagad lehetsz. Nem próbálsz elvárásoknak megfelelni, nem érdekel,hogy mások mit mikor, hányszor csinálnak, azzal az emberrel, akivel együtt vagy, tökéletesen jók vagytok együtt, anélkül, hogy akár te, akár ő valamiért kényelmetlenül érezné magát.

Kölcsönös bizalom és tisztelet

A köztetek lévő kölcsönös bizalom és tisztelet olyan stabilitást ad a kapcsolatotoknak, hogy ez már önmagában is képes tökéletessé tenni a szexet. Mindketten tökéletesen biztonságban érzitek így magatokat, és biztonságérzetet nyújtotok egymásnak minden egyes érintéssel.

www.stylemagazin.hu
 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux