Ugrás a tartalomra
x

40-nél több márka állt ki a családok mellett

Több, mint 40 márka csatlakozott a szivárványcsaládok közössége által indított, “a család, az család” kampányhoz. A kezdeményezéshez világmárkák, mint például az IKEA, a Levi’s vagy az HBO mellett magyar alapítású cégek is csatlakoztak, a többi között a Sziget, a Fruccola vagy a Netpincér. A csatlakozással a cégek ki akarják fejezni egyetértésüket azzal, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben, családban nőjön fel. 
 
A márkák különböző formában fejezik ki a támogatásukat: vannak olyanok, amelyek a közösségi média felületükön osztanak meg egy-egy üzenetet vagy a #acsaládazcsalád kezdeményezés jelképét, a három szivárványszínű figurát. De olyanok is vannak, amelyek külön terméket állítottak össze erre az alkalomra, az HBO GO például a könyvtárában a #acsaládazcsalád néven külön polcot hoz létre családi tematikájú filmeknek. 

A kampány, amelyben gyűlölködő, bántó, névtelenül feltett kérdésekre válaszoltak szivárványszülők és szakértők, eredetileg tavaly novemberben indult. Néhány hét alatt a legnagyobb elérésű magyar influncerek álltak ki a kezdeményezés mellett, mint például az RTL műsorvezetője, Istenes Bence, vagy a TV2 egyik arca, Ördög Nóra. Az RTL Klub pedig társadalmi célú hirdetésként vetítette a filmet, illetve az újévi köszöntőjét is a családok sokszínűségének szentelte. 

“Őszintén megmondom, még minket is meglepett, hogy a kampánynak milyen óriási támogatottsága volt az egész társadalomban” - mondta el Pál Márton, a kezdeményezés egyik elindítója, a Szivárványcsaládokért Alapítvány képviselője. “Rengeteg ismert és civil ember csatlakozása mellett nagyon örülök, hogy most különböző hátterű cégek, zenekarok, éttermek és egy nagykövetség is csatlakozik hozzánk. Rajtuk keresztül még több emberhez eljut az üzenetünk, hogy a család az család. Várunk minden további csatlakozót, aki szerint a család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt néha gondoljuk. ” - tette hozzá 

Az eddig csatlakozott márkák, éttermek, zenekarok listája:

HBO, IKEA, Sziget, NetPincér, Cinemacity, Bortársaság, Joy, RTL Magyarország, Chezdodo, Nosalty, Glamour, RTVszínes, Marie Claire, Levi’s, L’Office, 360Bar, Fruccola, MTV Hungary, Paramount Channel, ComedyCentral, Humen, Liliputilove, Kioszk, Bábel étterem, Nyx, Fastbridge, Kristinus borbirtok, Panoram, Adrienne Feller Cosmetics, Franziska Organic, Gardrobemini, Lovebugvintage, Incababy, Herbarting, Adamo hinta, Pippadu, Centrum, Up Music management, Share Now, Kreatív, DoraNatura, Anyaparadicsom, Mörk, Antonia Vai, Holland Nagykövetség, Pagony, Feyja

További információ: www.acsaladazcsalad.hu, info@szivarvanycsaladokert.hu

HÁTTÉR 

Az Országgyűlés 2020. december 15-én szavazta meg az örökbefogadás szabályainak szigorítását. A módosítás hatályba lépése után az egyedülállók örökbefogadásáról a végső döntést egy politikus, a családokért felelős miniszter hozza meg. Az eljárásban korábban csak szakemberek vettek részt, akik azt nézték, hogy egy kisgyerek számára kik lennének a legalkalmasabb szülők.

“A család az család” kampánnyal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes környezetben nőjön fel. Szerintünk a család fogalma sokkal színesebb, mint ahogy azt néha gondoljuk, vagy amit a törvényeink és hazánk Alaptörvénye elismer. A család az akkor is család, ha a szülők történetesen azonos neműek. 

A 2020. novemberében indult “a család az család” kampány teljesen civil kezdeményezés. Néhány kisgyereket nevelő család közös ötleteléséből született. Mindannyian önkéntesként, a munkájuk és gyereknevelés mellett dolgoznak rajta, a szabadidejükben. A tervek szerint - a szükséges jogi lépések lezárulta után - alapítványi formában, a Szivárványcsaládokért Alapítvány keretein belül folytatódik majd a munka. 

Magyarországon több száz azonos nemű pár nevel gyereket. A KSH a 2016-os mikrocenzusban 681 szivárványcsaládot vett nyilvántartásba. A számuk azonban ennél azonban minden bizonnyal magasabb, mert a statisztikákban nem szerepelnek az egyedülálló meleg szülők, és azok sem, akik nem vállalták vagy vállalhatták be, hogy azonos nemű párt alkotnak. 

Bár a gyermeket közösen nevelik, jogi értelemben csak a vérszerinti vagy az örökbefogadó szülő számít szülőnek. A pár másik tagja nem fogadhatja örökbe a partnere gyermekét. Még akkor sem, ha bejegyzett élettársi kapcsolatot kötöttek, és együtt döntöttek a családalapítás mellett. Mivel az egyik szülőnek nincsenek szülői jogai, a gyermek érdekei sérülnek. Ez számtalan helyzetben hozhatja nehéz helyzetbe a kisgyerekes családokat. Hiszünk abban, hogy minden gyermeket azonos jogok kell, hogy megillesenek. 

Az örökbefogadás feltételeinek szigorítása épp a legnehezebb sorsú kisgyerekkel szemben igazságtalan. Sok olyan örökbefogadásra váró kisgyerek van, akire egymás után mondanak nemet a házaspárok, például mert problémás terhességből születtek, egészségügyi problémáik vannak, roma származásúak vagy csak egyszerűen túl idősek. Az azonos nemű párok nyitottabbak a problémásnak gondolt gyerekek örökbefogadására. Vagyis ha őket kizárjuk a lehetséges szülők közül, az végsősorban a legelesettebb és legnehezebb sorsú gyerekeket fosztja meg attól, hogy családban nőhessenek fel. 

Az azonos nemű párok gyermekvállalását több mint négy évtizede kutatják. Az eredmények alapján a szexuális irányultság egyáltalán nem befolyásolja, hogy milyen szülő lesz valakiből, az azonos nemű párok által nevelt gyerekek pedig nem teljesítenek rosszabbul a társaiknál, az átlagosnál nem vonzódnak gyakrabban a saját nemükhöz, és érzelmi szempontból is olyanok, mint bármelyik kisgyerek. Mivel a kutatások a világ minden pontján következetesen erre jutnak, ezeket a megállapításokat tudományos konszenzus övezi. 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux