Ugrás a tartalomra
x

Comingoutolt az egyik nigériai főhomofób fia

Nigéria elnöke 2010 és 2015 között egy Goodluck Jonathan nevű férfi volt, az ő egyik tanácsadójaként szolgált bizony Dr. Doyin Okupe, aki egyrészt orvos, másrészt karrierpolitikus, harmadrészt előszeretettel vállal szerepet a homofóbia terjesztésében-fenntartásában. Nigériában a homoszexualitás illegális, az ország a nem heteroszexális személyeknek semmilyen jogát nem ismeri el, ez Nigéria muzulmán és keresztény többségű területeire egyaránt jellemző.

Dr. Doyin Okupe fia, Bolu Okupe Párizsban él, és egyik friss posztja tartalmaz egy jó okot, amiért a fiatalember úgy érezhette, hogy jobb, ha hazájából Franciaországba költözik: nem szerette volna, hogy kiközösítsék, megbélyegezzék, börtönbe zárják vagy éppen megkövezzék. Bolu Okupe az Instagramon egy olyan képpel tette közzé, hogy meleg, hogy ennél egyértelműbb nehezen lehetett volna.

Persze aki már szeptemberben is követte Bolu Okupe Instáját, az nem igazán döbbent meg most, tekintve, hogy az előnyös fizikumú fiatalember az ősszel egy vogue bálról posztolt, ahol fel is vonult a kifutón.

A sztorira az Attitude magazin hívta fel a figyelmet, akiknek Okupe nyilatkozott arról, hogy vegyes volt a reakció a comingoutjára, sok negatív véleményt kapott, de rengeteg pozitívat is.

"Úgy gondolom, ez most olyan ügyekre világított rá, amiket eddig kerültünk Nigériában. A meleg férfiak léteznek és ugyanolyan tiszteletet és bánásmódot érdemelnek, mint mindenki más"

– mondta Bolu Okupe, akinek édesapja a Twitteren tette egyértelművé, hogy homofóbiáján semmit sem változtat az a tény, hogy ezentúl ha a melegek ellen beszél, saját fia ellen is beszél.

"Egy ideje már tudok az új orientácójáról. Tudja, hogy keresztényként és Krisztus tanújaként (egy evangelista) vehemensen ellenzem a homoszexualitást, mivel az ellentétes keresztény hitem nyilvánosan vállalt felfogásával"

– magyarázza az édesapa a fenti tweetben. A fiú, Bolu Okupe most az interjú szerint egy kezdeményezést indít, ami nigériai LMBT fiataloknak nyújt elsősorban anyagi támogatást, hogy saját lábukra tudjanak állni, ha önmaguk felvállalása miatt családjuk kitagadja őket (és valahogy sikerül életben maradniuk annak ellenére, hogy Nigériában a szexuális kisebbségekkel szembeni agresszió mindennapos és a többség által elfogadott).

 

velvet.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux