Ugrás a tartalomra
x

Segítség, babázik a fiam! Ettől lesz homoszexuális?

A te gyereked szabadon dönthet arról, hogy mivel játszik? Természetesen, vágod most rá gondolkodás nélkül. De mit szólnál hozzá, ha a fiad babázni szeretne, vagy a lányod kedvencei az autók lennének?
Vajon hogyan hat a gyerekek fejlődésére, hogy ki mivel játszik? Mi befolyásolja, hogy fiúsnak vagy lányosnak mondott játékot választ egy kisgyerek, illetve alakítja-e a személy társadalmi nemét az, hogy milyen játékokkal játszott kis korában? És jót tesznek-e a gyerekükkel azok a szülők, akik tudatosan akarnak nemsemleges gyereket nevelni? Egy kutatásban ehhez hasonló kérdéseket vizsgáltak.

Felőled akár babázhatna is? 
A fenti kérdések különös jelentőséggel bírnak azoknál a transz embereknél, akik pusztán biológiai nemként tekintenek a nemükre. Sokak legnagyobb meglepetésére ez azonban nem a rájuk kényszerített szocializáció eredménye.

Egy 2018-as kutatás során olyan 1–8 éves kor közötti gyerekeket vizsgáltak, akik szabadon választhattak az érdeklődésüknek megfelelő játékok közül. Az eredmények alapján elmondható, hogy a legtöbb gyerek már egészen kis korától kezdve a nemének hagyományosan megfelelő játékokat választotta, a tanulmány tehát azt sugallja, hogy a játékpreferencia biológiai eredetű.

A fiúk idővel kitartottak a nemüknek megfelelő, azaz fiúsnak tartott játékok mellett, a lányokról azonban nem mondható el ugyanez. Ők, ahogy nőttek, egyre inkább nyitottak a fiús játékok felé, a lányos játékok egyre kevésbé keltették fel az érdeklődésüket. Ez a tanulmány szerzői szerint azzal magyarázható, hogy a lányok érzékenyebbek a társadalmi elvárásokra, és mivel manapság a nőktől férfiasabb viselkedést várunk el, ez mutatkozik meg a választásukban. A fiúk esetében végig erősebb a biológiai alapú játékválasztás, és ez megfelel a társadalmi elvárásoknak is. A nemek közti viselkedésbeli különbségek biológiai eredetét megerősítik más, majmokkal végzett kutatások eredményei is, így feltételezhetjük, hogy a játékpreferenciák a nemi hormonok által befolyásolt viselkedési és kognitív mintákat tükrözik. Tehát mindegy, hogy mivel játszik a gyerek, a választása biológiai eredetű, és a szexuális és nemi orientációját nem befolyásolja.

A kutatás eredményei alátámasztják azt a nézetet, miszerint az emberek adott szexuális irányultsággal és nemi orientációval születnek, és bármennyire is igyekszik ezt befolyásolni a mindenkori környezet/társadalom, a környezeti úton történő változtatásokra tett kísérletek kudarcra vannak ítélve – amellett, hogy komoly pszichés károkat, életre szóló traumát okozhatnak.

 

divany.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux