Ugrás a tartalomra
x

Svájcban engedélyezték az azonos neműek házasságát

Ezzel a végső szavazással a svájci törvényhozás mindkét háza törvényesítette a melegházasságot. A kérdésben ugyanakkor minden valószínűség szerint népszavazáson fognak végleges döntést hozni a  svájciak. A parlamentben mindössze egyetlen képviselővel rendelkező, EDU nevű, nemzeti-konzervatív párt ugyanis azt tervezi, hogy népszavazást kezdeményez a kérdésben.

A legtöbb nyugat-európai országban már törvényesítették az azonos nemű párok házasságkötésének lehetőségét. A Svájcban élő azonos neműek egyetlen lehetősége eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése volt. Ez azonban nem biztosított nekik ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak.
  

A jogszabály lehetővé teszi azt is,hogy leszbikus párok spermadonort vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.

Jogvédők történelmi jelentőségű győzelemként méltatták a 2013 óta tárgyalt jogszabály elfogadását a leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű és interszexuális (LGBTI) kisebbségekhez tartozó emberek jogai szempontjából. A svájci melegjogi szervezetek pedig bejelentették, hogy felkészülnek a referendumra.

Matthias Erhardt, a Házasság mindenkinek bizottság alelnöke december elején arról beszélt, hogy a svájci lakosság 82 százaléka támogatja a szabályozást.

www.index.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux