Ugrás a tartalomra
x

Megszavazták a választási törvény és az Alaptörvény módosítását is

A parlament kedden megszavazta a választási törvény módosítását, melynek értelmében a mostani 27 helyett a jövőben már 71 egyéni választókerületben kell jelöltet állítania azoknak a pártoknak, amelyek országos listát akarnak állítani.

Emlékezetes, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes november 10-én 23:59-kor nyújtotta be az erről szóló javaslatot, hivatalosan azzal az indoklással, hogy az állami támogatásért alakult kamupártokkal szemben fellépjenek. Az ellenzék szerint csalás előkészítése a választási törvény módosítása.

Ezzel együtt a 9. Alaptörvény módosításról is szavazott az Országgyűlés.

Ezzel bekerült az Alaptörvénybe, hogy: Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.

Továbbá, hogy: Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.

Beleírták az alkotmányba azt is, hogy a közfeladatot ellátó alapítványokhoz csak kétharmados többséggel lehessen hozzányúlni. Ezeket a komoly állami vagyonokat kapott szervezeteket többnyire kormányközeli kinevezettek vezetik, esetleg államtitkárok, miniszterek. A hivatalos indoklás szerint azért volt szükséges a lépés, hogy „alaptörvényi védelemmel” rögzítenék az alapítványok kormánytól való függetlenségét, és hosszú távú stabilitást biztosítanának nekik a közfeladataik ellátására.

Ezzel egy esetleges kormányváltás után sem lenne könnyű bolygatni az alapítványok vezetőit, vagy a szervezetek vagyonát. 

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux