Ugrás a tartalomra
x

A FIDESZ HOMOFÓB INTÉZKEDÉSEINEK NINCS TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁGA

“Mi nem hozunk olyan döntéseket, amelyek ellentétesek az emberek akaratával” (Orbán Viktor, 2018.11.30.)

Kétharmados többségével visszaélve és a Mi Hazánk lelkes támogatásával mégis áttolta a Fidesz-KDNP azt a javaslatcsomagot, ami újra, Európában példátlan módon diszkriminálja az LMBTQ közösség tagjait. Három hónap múlva életbe lép a törvény, ami az egyedülállók, és így az azonos nemű párkapcsolatban élők örökbefogadását is szakemberek helyett Novák Katalin homofóbiaminiszter engedélyéhez köti, így ellehetetlenítve az azonos nemű párok gyerekvállalását. Az Alaptörvénybe pedig bekerült a “keresztény nevelést” előíró paragrafus, illetve a transznemű és interszex emberek jogi nemváltásának tiltását is belebetonozták a gránitszilárdságú dokumentumba. 

Az alábbi kiállásban 9 civil szervezettel együtt fogalmaztuk meg, milyen káros következményei lesznek az egyedülállók örökbefogadásának ellehetetlenítésének az örökbefogadásra váró gyermekekre nézve.

Ez a két jogi lépés több ok miatt sem tűnik jó ötletnek a népszerűségéből folyamatosan vesztő kormánypártok számára:

a felelőtlen járványügyi intézkedések és az intézményes információ-visszatartás a COVID-19 járvány alatt a második hullám során rengeteg magyar ember életébe kerültek, emiatt folyamatosan esik a kormány népszerűsége. Ezzel egyidőben a Fidesz-KDNP a Meseország Mindenkié körüli szélsőjobboldali felháborodást integrálta a saját narratívájába, és megpróbált elindítani egy homofób gyűlöletkampányt. Az azonos nemű párok és a transzneműek elleni újabb támadás nem volt hatékony figyelemelterelés, a Závecz Research felmérése szerint augusztus óta félmilliót szavazót veszített a Fidesz (36-tól 30 százalékra csökkent a támogatottsága), és ebben még nincs is benne a Szájer-ügy hatása.
 
Mindeközben egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar társadalom nem ért egyet az LMBTQ közösség közellenségnek való kikiáltásával. A GLOBSEC felméréséből kiderül, a magyarok 55%-a nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy “az LMBTQ közösség tagjai egy dekadens ideológiát képviselnek”, hiába sulykolták ezt a kormánypártok és a KESMA-médiumok minden létező csatornán. A felmérés szerint a magyarok közel fele gondolja úgy, hogy az LMBTQ közösség tagjainak jogait biztosítani kell, ezzel Csehország után a második helyen végezve a régiós felmérésben. Ami azt jelenti, hogy a magyar társadalom támogatóbb az LMBTQ közösség jogegyenlőségét  tekintve, mint a szlovák vagy a román társadalom: olyan országok, ahol nem folytattak a magyar kormányhoz hasonló populista gyűlöletkampányt az LMBTQ közösség ellen. Sőt, a szlovák köztársasági elnök, Zuzana Caputova kimondottan támogató LMBTQ kérdésekben.
 
A hvg megbízásából a Medián készített felmérést a Szájer-ügy kapcsán, amiben a megkérdezettek 79%-a válaszolt úgy, hogy “semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni a homoszexuálisokat”. Ami igazán szembetűnő, hogy még a Fidesz-szavazók 73%-a is egyetértett ezzel az állítással.
A Fidesz-KDNP megint úgy tolt át egy, az LMBTQ közösség jogait súlyosan csorbító javaslatcsomagot, hogy nincs mögötte társadalmi támogatottság, sőt, még a saját szavazótábora sem ért egyet az LMBTQ emberek diszkriminációjával. 

A kormány önkényessége nem csak ebben nyilvánult meg, ugyanis mindkét javaslatot Varga Judit igazságügyi miniszter azután nyújtotta be, hogy a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva 90 napra bevezették a rendeleti kormányzást és a kormány sebtiben be is tiltotta a tüntetéseket. Így azoknak, akik nem értettek egyet ezzel a kisebbségeket démonizáló és jogfosztó javaslatcsomaggal, nem volt lehetőségük demonstráció útján hallatni a hangjukat és kifejezniük a véleményüket. Ebben az ügyben a Helsinki Bizottsággal a Kúriához fordultunk, és kértük, hogy kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a veszélyhelyzet idején a demonstrációkat egységesen tiltó rendelkezések felülvizsgálatát. Az ugyanis elfogadhatatlan, hogy akkor se élhessünk egyik legfontosabb alapjogunkkal, ha nyilvánvalóan senki egészségét nem veszélyeztetjük vele, és a kormány éppen súlyosan csorbítana az LMBTQ kisebbég jogain.

Az sem vitte előre a Fidesz-KDNP népszerűségmentő intézkedését, hogy miközben a miniszterelnök és a kormánytagok egymással versenyezve buziztak, a Fidesz egyik alapító tagjáról és EP-képviselőjéről, Szájer Józsefről kiderült, hogy valójában a férfiakhoz (is) vonzódik. Ez pedig nem egy nyilvánosság előtti coming out formájában történt, hanem úgy, hogy a belga rendőrség extasy-t talált a hátizsákjában, amikor egy illegális melegorgiáról menekült meztelenül, az ereszcsatornán. Párttársai - például Bayer Zsolt - nyilatkozataiból az is kiderült, hogy 30 éve ismerik Szájer szexuális orientációját. A Szájer-ügy nem csak a kormánypártok képmutatásáról és álszentségéről szól, hanem arról is árulkodik, hogy a Fideszben milyen viselkedést tartanának ideálisnak a társadalom meleg, leszbikus és biszexuális tagjaitól: egy hazugságra épülő kettős életet, aminek a kirakatába a megkívánt keresztény-konzervatív heteroszexuális családmodell kerül, és közben aktívan tesznek az LMBTQ közösség tagjainak jogfosztásáért.

A kormánypártok idén nem először hoznak emberi jogokat súlyosan sértő döntést, 2020 májusában, szintén a koronavírus miatt bevezetett tüntetés-tilalom alatt egy olyan törvényjavaslatot szavaztak meg, ami megtiltja a transznemű és interszex emberek számára a jogi nemváltást. Így a magyar transznemű emberek a nemükkel ellentétes személyi igazolvánnyal kénytelenek élni, és jogi helyzetük rosszabb lett, mint az orosz, kirgiz vagy azeri transznemű embereknek. 

Démonizál a Fidesz- de hiába.

A közvéleménykutatások is jelzik, hogy a magyar társadalom lényegesen kevésbé ellenséges az LMBTQ emberekkel szemben, mint a jelenlegi kormány. Az LMBTQ közösségek pedig folyamatosan erősödnek, a közösség tagjai közül egyre többen vállalják nyíltan önmagukat, élnek önazonos életet, és tesznek azért akár informális csoportokban, akár civil szervezetekben, hogy segíthessenek sorstársaikon. 

Az pedig óriási jelentőséggel bír, hogy a magyar LMBTQ társadalom tagjai egyre többször és több közegben (családon belül, baráti társaságban, munkahelyen, egészségügyi ellátás során, szabadidős vagy vallási közösségükben) beszélnek nyíltan önmagukról és a problémáikról: 2016-os közvéleménykutatásunk kimutatta, hogy akinek vagy legalább egy LMBTQ ismerőse, átlagosan 10 százalékponttal támogatóbb a különböző jogegyenlőségi kérdésekben.

Sok LMBTQ ember nem hajlandó feladni, hogy Magyarországon boldog és teljes életet élhessen: az #acsaladazcsalad kampány arcai, Pál Marci és Hanol Ádám pont azért vállalták a kampány vezetését, mert a hazájukban szeretnének boldogulni és családot alapítani. A magyar emberi jogi civil szervezetek egyre aktívabbak és többet kollaborálnak, a Budapest Pride önkénteseinek száma is drasztikusan nőtt az elmúlt egy évben. Például idén a Budapest Pride Fesztivál körüli kb. 50 fős önkéntesmunkára négyszeres túljelentkezés volt.

Persze a támogatók kiállása is legalább ilyen fontos: az is coming out-nak számít, ha egy szülő beszél arról, hogy gyermeke azonos nemű párkapcsolatban él vagy transznemű. Tapasztalataink szerint a “szülői coming outok” száma is folyamatosan nő, egyre többen beszélnek a tágabb családjuknak, barátaiknak, munkatársaiknak arról, hogy a gyermekük LMBTQ személy. A támogató szülők csoportjához is egyre többen csatlakoznak, az LMBTQ személyek szülei keresik más, hasonló helyzetben lévő szülők közösségét, és egymást támogató, segítő közösségeket hoznak létre. A támogató szülők mellett pedig egyre több a támogató testvér, munkatárs, jóbarát, sógor, főnök, vagy osztálytárs, akik azért emelik fel a szavukat, hogy Magyarországon mindenki szabadon és biztonságban élhessen - az LMBTQ közösség tagjait is beleértve. Az ő kiállásukat pedig fel tudja hangosítani, amikor közéleti szereplők köteleződnek el az LMBTQ közösség jogi és társadalmi egyenlősége mellett, és ítélik el a közösség kormányzati démonizálását - ahogy történt ez a #acsaladazcsalad kampány során.

Ezeket a folyamatokat pedig álláspontunk szerint a Fidesz-KDNP, akár fejre is állhat, de nem tudja megállítani.

www.budapestpride.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux