Ugrás a tartalomra
x

Nyolcvanmillió forintért kelt el Sebastian Vettel sisakja

Sebastian Vettel szivárványos Forma-1-es bukósisakja 225 ezer euróért (mintegy 80 millió forintért) kelt el – írta az MTI.

A négyszeres világbajnok német pilóta jótékonysági célokra fordítja az összeget – hivatalos honlapján lehetett licitálni rá –, togói és ugandai gyerekeknek kíván vele segíteni.

A 33 éves versenyző a szezon utolsó előtti futamát megelőzően jelentette be, hogy a Ferrarinál töltött hat évéből ez lesz az egyetlen sisak, amely magánkézbe kerül. A fejvédő rajzolata több, különböző bőrszínű embert ábrázol, és végighúzódik rajta egy hosszú, szivárványszínű csík. Vettel vasárnap este köszönt el a Ferraritól.

 www.telex.hu

 

(Bár a vezéralak Lewis Hamilton, a társadalmi egyenlőség, a sokszínűség, az emberi jogok Sebastian Vettel számára is nagyon fontosak, így nem igazán meglepő, hogy most a sisakján is ilyen üzenetet közvetít.

A négyszeres világbajnok a Forma-1-es Török Nagydíjra – hogy a helyszínválasztásnak van-e jelentősége, nem tudni – új sisakfestéssel állt elő: a szokásos fehér színt átmenetesen feketébe futtató bukó alsó peremén sokszínű tömeg látható, míg a szokásos német trikolór helyén most szivárvány díszeleg. A sisak tetején a „Together as one” (együtt egyként) felirat van, míg másutt az Atlanti-óceánt 1928-ban első nőként egyedül átrepülő Amelia Earharttól származó idézet – „Nincsenek határok, csak a láthatár – Szabadság” – olvasható rajta.)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux