Ugrás a tartalomra
x

Szivárvány Misszió: A melegek öngyilkosságba kényszerítése nem gyermekvédelem

A kormány épphogy elfogadta a rendkívüli jogrendet, kedd éjszaka éjfél előtt egy perccel be is nyújtotta a melegeket súlyosan érintő alaptörvénymódosítását. A kilencedik módosításról a Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítványt, és dr. Perintfalvi Ritát teológust is kérdeztük telefonon.

Erdei Róbert Arnold : Mit gondolnak az újabb módosításról?

Szivárvány Misszió Alapítvány: Ugyanaz történik, mint a koronavírus első hulláma alatt; még jobban diszkriminálják a magyar LMBTQ embereket. A módosítással gyakorlatilag olyan ideológiákat tesznek kötelezővé, amelyekről nem a kormánynak, hanem a szülőknek a felelőssége dönteni. Ironikus, hogy november az örökbefogadás hónapja, és a kormány éppen most tiltja be az egyéni örökbefogadás lehetőségét, és nyilvánítja alkalmatlannak az egyedülálló szülőket.

A család alapja a szeretet és a kölcsönös tisztelet, nem pedig az, hogy hány és milyen nemű szülők alkotják. Rengeteg kutatás bizonyította, hogy nem a szülők neme vagy száma határozza meg, hogy mennyire lesz sikeres a nevelés. Védeni kell az önazonossághoz való jogot, de nem a transznemű emberek önazonossághoz való jogának sárba tiprásával.  2020 áprilisa óta a magyar jog szerint a transznemű emberek nem léteznek, az új alaptörvény módosítással pedig csak annyit érnek el, hogy még inkább megkeserítik az LMBTQ gyermekek és családjaik életét.

ERA: Mennyire tartják etikusnak, hogy érdemi vita nélkül, a rendkívüli jogrend napjának kezdetén nyújtják be ezt a törvényjavaslatot?

SZMA: Maga az alaptörvény létrehozása nem társadalmi konszenzuson alapul, sőt, mindenfajta előzetes kommunikáció nélkül nyújtották be ezt a módosítást is. Éjszaka, a gyülekezés betiltásával egy időben, a felhatalmazást követően suttyomban benyújtott javaslat nem ad lehetőséget arra, hogy egy ilyen módosítás konszenzuson alapuljon. A kormánynak a vírus megállításán kellett volna dolgoznia az utóbbi hónapokban. Ami a legfájóbb ebben az az, hogy ennyire gyáván taposnak bele számos ember életébe. Ha az iskolai felvilágosítást, az érzékenyítő programokat kitiltják az oktatási intézményekből, azzal felelősek lesznek azon fiatalok haláláért, akik nem találnak elfogadásra és szeretetre. Ez minden, csak nem gyermekvédelem.

ERA: Milyen hatásai lehetnek a távoli jövőre nézve ennek a módosításnak az LMBT közösségre nézve?

SZMA: Sok ártatlan gyerek marad szerető szülők nélkül, akiknek így nehezebb lesz a kiteljesedése, ha egyáltalán lehetséges. Sok azonos nemű párnak pedig meghiúsulnak a családi kilátásai, ami nemcsak őket, hanem a leendő nagyszülőket, testvéreket és barátokat is érinti. Ezzel vélhetően közel 2 millió magyarba rúgtak bele, akik nem biztos, hogy ezt 2022-ben meghálálják. Egy olyan ország, amely a gyűlöletre és kirekesztésre épít nem lehet sikeres. Az LMBTQ emberek a világon voltak a történelem minden szakaszában, ez az alaptörvény meg csak 10 éves lesz. Nem lehet a szeretet megállítani, ezt Varga Judit is jó, ha megjegyzi.

ERA: Lehet ez ellen érdemben lépni, főleg a vírus alatt?

SZMA: Nagyon hasonló a helyzet az első hullámhoz: ahogy akkor, most sincs lehetőségünk kimenni az utcára, vagy bármilyen részvételre épülő akciót szervezni. Nagyon szűk annak a köre, amit tehetünk. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetésével ez pedig még inkább rosszabbodik. Egyáltalán nem véletlen az sem, hogy ezeket pont a rendkívüli jogrend ideje alatt csinálják.

 

jovotv.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux